Berta Tibor - Biernacki Karol: Emlékkötet az 1970. évi Maros és Alsó-Tisza vidéki árvízről - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 38. (Szeged, 2010)
Történelmi bevezető
TÖRTÉNELMI BEVEZETŐ Hazánk délkeleti részének vízrajzi viszonyait a korábbi évszázadokban a Tisza és mellékfolyói természetes kialakuláséi és állandóan változó lefolyási nyomvonala határozta meg. A sík terület, a lejtés hiánya azzal a következménnyel járt, hogy a folyók a lefolyás fő irányától hatalmas kanyarokkal kitértek. Ezzel jelentősen megnőtt a víz útja, a nagyvizek levonulási ideje. A XIX. század közepétől meginduló Tisza-szabá- lyozási munkálatok a folyó hosszát mintegy 40%-kal csökkentették. Csongrád megye a Tisza völgyén belül, s egyben az országon belül is a legmélyebben fekvő terület, ezért itt mindenkor nagy szerepe volt az ár- és belvízvédelemnek. A XX. század első felében jelentős vízrendezési munkák folytak a megyében, melynek eredményeként közel 4 ezer km csatorna valósult meg. A század közepére az árvízvédelemnek és vízszabályozásnak egy hatékonyan működő speciális rendszere alakult ki, amely magában foglalta az 1871. évi vízszabályozási törvény (39. te.) alapján létrejött folyammérnöki hivatalokat, az 1885. évi vízjogi törvény (23. te.) által alapított állami kultúrmérnöki hivatalokat, valamint a különféle vízszabályozási, később ármentesítő társulatokat. A rendszert 1889-től a Földművelésügyi Minisztérium felügyelte. Csongrád megye területén a folyammérnöki hivatal Szegeden, a kultúrmérnöki hivatal Hódmezővásárhelyen tevékenykedett. 1940-ben pedig létrehozták az Árvízvédelmi Kormánybiztos intézményét, amely az ár- és belvíz elleni védekezést szervezte. Az 1945 után lezajlott társadalmi-politikai változások jelentős átalakulásokat okoztak az árvízvédelmi struktúrában. Az államosítási folyamatoknak megfelelően a magán- és társadalmi szervezetek (az ármentesítő és vízrendező társulatok) kiszorultak a rendszerből. A 6060/1948. Korm. sz. rendelet aztán kimondta, hogy a vízügyi feladatok ellátását — az árvíz- és belvízvédelmet, a közérdekű vízszabályozási és partvédelmi munkálatokat, az öntözővizek biztosítását, a lecsapolási munkálatok elvégzését — az állam veszi át. (Csupán a vízhasznosítási társulatok maradhattak életben.) A megszűnő ármentesítő társulatok feladatait az Országos Vízgazdálkodási Hivatal elnökének 5500/1948. sz. rendeletével létesített ár- és belvízvédelmi kirendeltségek vették át 1949-es megszűnésükig, a Tisza-völgy déli részében a szentesi és szegedi kirendeltségek alakultak meg. Az önálló folyam- és kultúrmérnöki hivatalok is áldozatul estek az átszervezésnek, integrálódtak az új vízügyi állami szervezetbe. A rendszer élén az Országos Vízgazdálkodási Hivatal állt, amelynek munkáját 1950-ig a földművelésügyi miniszter, 1950-től a közlekedés és postaügyi miniszter felügyelte. (232/13/1950. NT. sz. hat., 150/1950. MT. sz. rend.) A földművelésügyi miniszter hatáskörében csupán az öntözéssel összefüggő feladatok maradtak. A 6060/1948. Korm. sz. rendelet végrehajtására kiadott 207 760/1948. FM. sz. rendelet létesítette az új vízgazdálkodási rendszer területi szervezeteit, és előírta 12 vízgazdálkodási körzet megalakítását. A rendelet a 9