Ruszoly József: Szeged szabad királyi város törvényhatósága 1872–1944. Tanulmányok és forrásközlés - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 35. (Szeged, 2004)

Szervezés és szervezet. A Város intézménytörténetéből (1872-1918)

Ülésen kívül a tanács nevében az előadó által döntésre előkészített kisebb jelentőségű ügyiratokat a polgármester ellenjegyezte, s írta alá a kiadmányokat is. Ha ellentét merült föl közte és az előadó között, az ügyet a tanács elé kellett terjeszteni. Kivételesen előfordult, hogy bizonyos ügyeket (kifizetéseket) a polgármester vótumíven körözött a tanács tagjai között, s véleményük alapján a tanács nevében maga hozta meg a döntést.

Az eredeti statútum szerint a tanács mint testület határozott a törvényhatóság kezelése és fölügyelete alatt álló pénztárak bevételeiről, kiadásairól; a költségvetés végrehajtásáról; a már ismertetett gazdasági kérdésekről (bérbeadás stb.); az adóösz- szeírásról, az adókivetésről, és -behajtásról; az újoncozásról, a katonaelszállásolásról; a közmunkáról, a köznevelésről, az oktatásról, az iparról; egyáltalán: minden olyan kérdésről, mely „bármely köz- vagy magánügyben érdemleges intézkedést” igényelt. Eléje tartozott valamennyi közgyűlési előterjesztés, a kormány részére saját hatáskörben adott véleménynyilvánítás, továbbá a rendőrkapitánytól föllebbezett ügyek elbírálása is.

Tanácsülésen kívül intéztek minden olyan egyéb ügyet, amelyek érdemleges ügyintézést nem igényeltek; a város jogait, érdekeit nem befolyásolták, inkább csak bizonyos szabályok foganatosítására vagy ellenőrzésére vonatkoztak.

Az 1884-i szövegezés szerint a tanácsülés elé jutottak az építkezési engedélyek, valamint a bérhátralékok és más világos — jogalapjukban nem vitatott — adóssági perek ügyei; a tisztviselők 8 naptól 6 hétig tartó szabadságolása, valamint az elvi megállapodást igénylő határozatok; továbbá valamennyi olyan ügy, melynek ügyosztályi elintézésében az osztályvezető és a polgármester között véleményeltérés merült föl.

Pontosabbá vált a tanácsülés elé nem kerülő ügyek fölsorolása is. Ekkor kerültek ide az olyan megkeresések, melyek „a várost vagyonilag nem érdeklik, vagy terhes következményekkel járó elvi kijelentést nem igényelnek”.

Az 1890-i megfogalmazás itt is pontosabb és áttekinthetőbb a korábbiaknál. Annak elvi rögzítése után, hogy a „tanácshoz beérkezett ügydarabok részint tanácsülésben, részint azon kívül, de mindig a tanács nevében intéztetnek el”, az ügyeknek három csoportját különbözteti meg:

a) A tanácsülésen tárgyalandók „a város gazdasági kérdéseiben vagy a közigazgatás körében érdemleges határozatot igénylő ügyek”; a közgyűlés elé terjesztendő tárgyak, a másodfokon intézendő ügyek; végül az olyan, tanácsülési elintézést nem igénylő ügyek, melyekben véleménykülönbség merült föl a polgármester és az előadó között.

b) Tanácsülésen kívül, a polgármester vagy helyettese ellenjegyzésével, de a tanács nevében intéződtek az „érdemleges határozatot nem igénylő vagy közbenső intézkedésekkel járó” ügyek.

c) Ha a tanácsnak valamely szak-, segéd- vagy kezelő hivataltól kért kisebb jelentésre, nyilatkozatra, véleményre vagy javaslatra volt szüksége, az illetékes osztályvezető vagy helyettese ezt közvetlenül kérte meg tőle.

A tanácsi határozatokat is meg lehet föllebbezni. Az eredeti szövegezés szerint azt, hogy mely ügy föllebbezhető birtokon kívül, a határozatban külön föl kellett tüntetni. A határidő 15 nap volt. A fölebbezések általában „az illető minisztériumhoz” voltak intézendők, kivéve „a város és egyesek közt vállalkozás, bérlet, szerződés vagy

68