Ruszoly József: Szeged szabad királyi város törvényhatósága 1872–1944. Tanulmányok és forrásközlés - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 35. (Szeged, 2004)

Szervezés és szervezet. A Város intézménytörténetéből (1872-1918)

Sággal] és időveszteséggel” érhetők el. így sokszor előfordult, hogy „a tanyai kapitányok és esküdtek legéberebb felügyelete és gondoskodása ellenére közérdekű feljelentések elmaradtak, a külterületi rendőrség gyakran fáradtság [fáradsággal] és nehézséggel jutott az eredmények tudomására a közbiztonsági, közegészségi és egyéb köztekintetek nagy hátrányára".

Alkalmas lakások hiányával magyarázta a tanács azt is, hogy a város külterületére szervezett három orvosi állásra csak nagy nehezen jelentkeztek kellő kvalifikációval bíró pályázók. Ha akadt volna is megfelelő jelentkező, alkalmatos beosztású és elhelyezésű lakás hiányában ő is kénytelen volt visszalépni.

A „legnagyobb baj”-nak mondta a tanács, hogy a külterületen még plébánia és temető sincs. Egyházhatóságilag az alsó tanyák a bel- és az alsóvárosi, a felső tanyák pedig a felsővárosi és a kisteleki parókiákhoz tartoznak. A házasságok ugyan az illetékes plébániáknál köttetnek, mert a törvények erre kötelezik a lakosságot, „ellenben a születések és halálozások csak nagy ritkán anyakönyveztetnek az arra hívatott parochiák által, mert azoknak nagy távolságánál fogva a külterületi lakosság szülöttjeit és halottjait inkább viszi keresztelni és eltemettetni a szomszédos Szabadka, Horgos, Majsa, Dorozsma és Sándorfalva községek plébániai hivatalihoz, illetve sírkertjeibe, mintsem, hogy a messze fekvő anyavárosba hozná”. Ezzel magyarázható, hogy Szeged népesedési mozgalmi adatai mindig csak nehezen és hiányosan állíthatók össze, az illetőségi, katonai és hagyatéki ügyek tárgyalása pedig az alapjukat képező okmányok hosszadalmas, sokszor lehetetlen beszerzése miatt a hatóság legjobb törekvése ellenére is elhúzódik.

A közgyűlés csak azzal vélte megváltoztatni e visszás helyzetet, hogy „a város mindkét külterületén, úgy a felső-, mint alsó-tanyákon a közigazgatásnak rendezettebbé, valamint az egészségügyi törvénynek lehetővé tétele és biztosítása céljából a hatósági alkalmazottak és egyházi személyzet részére megfelelő épületek emeltetnek; kisebbszerű imaházak építtetnek, filialis parochiák, úgynevezett expozitúrák létesít- tetnek és végül hullakamrákkal ellátva temetők jelöltetnek ki, szóval a külterületeken közigazgatási központok létesíttetnek”.62

Enyedi Lukácsnak a Szegedi Napló-beli vezércikkéből kitűnően ezúttal az ellenzék is egyetértett a tanácsi előterjesztéssel, sőt azt egyenesen a tanyai népesség kulturálódási alapjának tekintette. Azt latolgatta, hogy a központok előbb-utóbb a tanyai lakosság általi községszervezéshez vezetnek-e, amit a szegedi hivatalos várospolitika mindig is ellenzett. „A külterületi nép művelődése, haladása és jóléte — írta — egyaránt kedvező hatással leend Szeged gazdasági életére, akár tartozik az a nép közigazgatási tekintetben Szegedhez, akár pedig intézze közigazgatási ügyeit önkormányzati körben, független községi kötelékben.” Majd így folytatta; „A félelem a községektől nem egyéb mint előítélet, mégpedig olyan előítélet, mely a régi földesúri fölfogásban gyökerez. Minden megye úgy őrzi nálunk a területi integritást, mintha önálló ország volna. így tesznek a városok is. Szeged úgyszólván alattvalókat lát tanyai népében, kiket, ha önálló községekké alakulnak, fennhatóságából elvesztett.” Kárhoztatva ezt a felfogást, pártfogásba vette a tanyai nép községekké tömörülését, mely „nemcsak neki, de Szegednek is minden irányban használ, minden tekintetben előnyös”. Szerinte nem lehet érv az sem, hogy a tanyai községek kiszakadása által a város adóbe62 Kj. 1889:98.

41