Ruszoly József: Szeged szabad királyi város törvényhatósága 1872–1944. Tanulmányok és forrásközlés - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 35. (Szeged, 2004)

IV. Rész. A törvényhatósági kisgyülés

A határozati javaslatokat az előadói íven balról az előadó, jobbról a polgármester írja alá. A kisgyűlési határozatot az előadón és a polgármesteren kívül középen a kisgyűlés elnöke is aláírja. Ha a kisgyűlés az előadói javaslatot módosítja, vagy attól teljesen eltérően hatá­roz, úgy köteles az előadó legkésőbb 24 óra alatt, de lehetőleg nyomban a határozati javaslatot a határozatnak megfelelően átszövegezni. A kisgyűlés jegyzőjét a polgármester jelöli ki a törvényhatósági tisztviselők közül. 60. § A kisgyűlési jegyzőkönyvnek a részt vevő tagok pontos névsorán kívül csak a letárgyalt ügy rövid megjelölését és iktatószámát kell feltüntetni, névszerinti szava­zásnál pedig a szavazásra feltett kérdést és a szavazók neveit a leadott szavazatok szerint. Fel kell tüntetni azt, hogy a kisgyűlés a javaslatot elfogadta-e. Jegyzőkönyvbe kell foglalni az elfogadott indítványt, az érdekeltség és széksértés kérdésében történt döntést, a megtorló intézkedést, továbbá az elnapolásra vonatkozó határozatot. A kisgyűlés jegyzőkönyvét rendszerint a másnapi ülésben a kisgyűlés hitelesíti. A kisgyűlésen hitelesített jegyzőkönyvet az elnök és a jegyzőkönyvvezető írják alá. Az egy napig tartó vagy utolsó napi kisgyűlés jegyzőkönyvét a polgármester el­nöklete alatt a kisgyűlés által megbízott három tagú küldöttség, továbbá a kisgyűlési előadók és a t. főügyész, illetve helyettese három nap alatt kötelesek hitelesíteni. A jegyzőkönyvből a kiadmányok a hitelesítéstől számított lehetőleg nyolc nap alatt küldendők el. A kisgyűlési jegyzőkönyvet a levéltár részére kézírással kell elkészíteni és évenkint be kell kötni. A kisgyűlési jegyzőkönyvek hitelesítés előtt egy órával a főjegyzői hivatalban a bizottsági tagok által betekinthetők. A kiadmányok csak hitelesített jegyzőkönyvből állíthatók ki, s azokat a főjegyző, vagy helyettese írja alá. 61. § A kisgyűlési határozatok záradékolására és a közérdekű határozatok közhírré tételére nézve a közgyűlési ügyrend, illetve jelen szabályrendelet 34. §-ában megálla­pított rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni. A kisgyűlés előkészítő hatáskörébe tartozó ügyekben az elintézési tervezeteket a közgyűlési határozati javaslat alakjában kell megszövegezni, és azt az ügy előadója, a polgármester és a kisgyűlés elnöke írják alá. 62 62. § Kormányhatósági jóváhagyás előtt nem hajthatók végre azok a kisgyűlési határo­zatok: a) amelyeknek felsőbb megerősítését törvény vagy kormányhatósági rendelet írja elő, b) melyet a főispán az 1886: XXI. te. 57. §-ában biztosított jogánál fogva felül­vizsgálat végett felterjeszteni rendel. 141

Next

/
Oldalképek
Tartalom