Ruszoly József: Szeged szabad királyi város törvényhatósága 1872–1944. Tanulmányok és forrásközlés - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 35. (Szeged, 2004)

II. Rész. A közgyűlés

egész hallgatóságot távozásra hívja fel és az ellenszegülőket karhatalommal távolítja el. Közgyűléseken a polgármester által kirendelt teremörök teljesítenek szolgálatot. 34. § Közgyűlési határozatok. A törvényhatósági bizottság köteles határozatban kifeje­zetten megmondani, hogy határozata ellen van-e és ha igen, milyen jogorvoslatnak van helye, s azt mikor és hogyan kell előterjeszteni. A közérdekű határozatokat a tárgy rövid megjelölésével közhírré kell tenni. Köz­érdekűnek kell tekinteni azt a határozatot, amely egyes meghatározott egyén vagy jogi személy érdekkörén túl, egyénileg meg nem határozható személyekre is kiterjed. A közérdekű határozatok közhírré tétele akként történik, hogy a polgármester hirdetményben közli a város lakosságával, hogy milyen ügyben határozott a közgyű­lés. A hirdetményt a városi székház hirdetőtábláján 15 napi időtartamra azzal a fi­gyelmeztetéssel kell kifüggeszteni, hogy a határozatok ellen az érdekeltek a határozat kihirdetését vagy kézbesítését követő naptól számított 15 nap alatt fellebbezéssel élhetnek. Ha a kihirdetett határozatot ki is kézbesítették, a határidőt az átvételt követő naptól kell számítani. 35. § Kormányhatósági jóváhagyást igénylő határozatok. Miniszteri jóváhagyás után hajtható csak végre: a) a költségvetés megállapítására, b) ingatlanvagyon szerzésére vagy elidegenítésre, c) kölcsönvételekre d) a jóváhagyott költségvetésben elő nem forduló terhes szerződések kötésére vagy felbontására és közművek [díjának] emelésére, e) űj hivatalok felállítására vagy a fennállók megszüntetésére, f) új állások rendszeresítésére vagy a meglevők megszüntetésére, g) szabályrendeletek alkotására, h) pótadó, illeték, díj, helypénz, vám és űj adók kivetésére, i) fegyelmi eljárás során a polgármester lemondásának elfogadására vonatkozó közgyűlési határozat és k) általában minden határozat, melyre nézve a törvény felsőbb megerősítést ren­del. Az a határozat sem hajtható végre miniszteri jóváhagyás előtt, amelyet a főispán azért, mert törvénybe vagy miniszteri rendeletbe ütközőnek, vagy az állam érdekeire sérelmesnek vél, és felülvizsgálás végett felterjeszteni rendel. Azok a határozatok, amelyekben a felterjesztéstől számított negyven nap alatt a miniszter egyáltalában nem nyilatkozik, helybenhagyottnak tekinthetők és végrehajt­hatók, kivéve a szabályrendeletek alkotására, pótadó felemelésére, illeték, díj, hely­pénz, vám és új adók rendszeresítésére vonatkozó határozatokat és azokat, amelyek­nek felülvizsgálását a főispán elrendelte. 136

Next

/
Oldalképek
Tartalom