Tamasi Mihály: Társadalmi és politikai változások Szegeden 1939–1949 között - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 34. (Szeged, 2004)
Kiegyenlített helyzet a politikai küzdőtéren
A gazdasági élet szanálása tehát nem egészen a Révai által a nagyszegedi pártértekezleten februárban ismertetett elgondolásoknak megfelelően valósult meg. Az állam nem vonta el az 1938-ban tőkéseknek juttatott jövedelmet, vagyont, hiszen ezt a háború utáni szűkös viszonyok között nem lehetett megvalósítani. Ugyanakkor szükség volt a gazdasági életben az állami irányítás és ellenőrzés, a kötött gazdálkodás kialakítására és növelésére, majd megkezdődött a bankok, a bányák, a nagyipari vállalatok ellenőrzése, illetve államosításának előkészitése. A kötött gazdálkodás a mezőgazdaságban a kenyérgabona-, a terménybeszolgáltatás fokozatos kiterjesztését és szigorítását jelentette. A beszolgáltatás azonban csak a fő terményekre (kenyérgabona) és állati termékekre (zsír stb.) terjedt ki, az idénycikkekre (zöldség, gyümölcs) és a beszolgáltatási kötelezettségen felüli mennyiségre nem, amit a termelők a szabad piacon értékesíthettek. A pénzügyi stabilizáció sikerét a lakosság, a közvélemény nem kis része a kommunista párt közreműködésének tulajdonította, s érdemének tartotta. A kedvező légkört kihasználva szeptember 29. - október 1. között megtartották a párt III. kongresszusát. Az elfogadott határozatok lényegét két fő jelszóban fogalmazták meg: „Ki a nép ellenségeivel a koalicióból! Nem a tőkéseknek, hanem a népnek épitjük az országot!” A nép ellenségeinek ekkor már a kommunista párt a tőkéseket tekintette, s mind a politikai, mind a gazdasági és társadalmi életben harcot hirdetett ellenük. Ez az eddig követett kommunista politika megváltozását jelentette. Szegeden a helyi kommunista vezetők minden erőfeszítése ellenére nem sikerült a kommunista párt taglétszámát és politikai befolyását növelni. Ezt Komócsin Zoltán is elismerte szeptember 8-án a helyi kongresszusi küldöttválasztó pártértekezleten tartott beszámolójában: „Meg kell állapítanunk - mondotta -, hogy taglétszámunk igen lassan emelkedik. Szegeden kb. 7000 nagyipari munkás van, amivel szemben pártunknak összesen kb. 6000 tagja van, akiknek nagy része nem ipari munkás. Nyilvánvaló tehát, hogy az ipari munkásoknak nagy tömegeit nem sikerült eddig pártunknak megnyernünk. Ki kell hangsúlyozni, hogy a stabilizáció, a jó forint elsősorban pártunk érdeme. Több mint 4000 kisiparos és kiskereskedő van, akiknek csak igen elenyésző százaléka tagja pártunknak.” A pártszervezetek tevékenységét értékelve arról beszélt, hogy az ósomogyitelepi és a Belváros II. szervezet jó munkát végzett, de összességében a kerületi szervezetek kezdenek átjáróházzá válni. Az üzemi pártszervezetek élén a vasutas szervezetet említette. Elmondta: „A vasutasok első helyen állnak, ők példáját adták annak, hogyan lehet egy olyan fontos dolgot, mint a létszámcsökkentés, okosan, helyesen pártunk javára kihasználni. Egy csapással kettőt ütöttek a reakcióra: Egyrészt megszabadították a hivatalokat egy csomó reakciós elemtől, egyúttal pedig komoly szervezési eredményeket is realizáltak.” Kiemelte a szegedi kenderfonógyárat, mint a legöntu- datosabb, legegységesebb pártszervezetet.111 A szociáldemokrata párt azonban erőteljesen tiltakozott a kommunistáknak a vasútnál végrehajtott antidemokratikus eljárása miatt. Az SZDP vasutas szervezete a Belvárosi Moziban szeptember 23-án tartott gyűlésen Miliők Sándor szociáldemokrata miniszterelnökségi államtitkár mondott beszédet. Szóvátette, hogy a B-listázás 95
