Tamasi Mihály: Társadalmi és politikai változások Szegeden 1939–1949 között - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 34. (Szeged, 2004)
Kiegyenlített helyzet a politikai küzdőtéren
helyi koalíció kedvező tapasztalatait, a pártok közötti jó együttműködést felelevenítve kérte a szegedi vezetőket, hogy tegyék félre nézeteltéréseiket. Június 16-án a Szegedi Kis Újság hírül adta, hogy „a munkáspártok nem azonosítják magukat a Pálfy főispánt ért hírlapi támadásokkal”. A Délmagyarország cikkírója követte el a hibát, tájékozatlan volt a főispán intézkedéseit illetően. Ennek ellenére a két párt közötti vita tovább folytatódott. Június 7-én a nemzeti bizottság ülésén Donászy Kálmán elnök benyújtotta lemondását, s helyébe a kisgazda- párt Nacsa Sándort javasolta, akit a többi párt viszont nem támogatott. Erre a kisgazdapártiak kivonultak az ülésről. A Délmagyarország június 9-én Mérges gáz című írásában azzal vádolta a Szegedi Kis Újságot, hogy a lap azt állította: a baloldali pártok és a szakszervezetek diktatórikus módszereket alkalmaznak. Ezt visszautasította és azt írta, hogy „a kisgazdapárt szeretne diktatúrát gyakorolni”. Június 15-én újabb cikkben támadta Shvoyt, akiről korábban az a hír járta, hogy kizárták a pártból, ezzel szemben részt vett azon a megbeszélésen, amelyen a június 29-i aratóünnepség előkészitéséről tárgyaltak. A kisgazdapárti lap ezekben a hetekben többször írt a kunmadarasi és az ország más helyén lezajlott, kommunisták szervezte tüntetésekről, amelyek antiszemita megmozdulássá fajultak. Június 29-én Tiszta beszéd címmel a Baloldali Blokk nyílt levelére válaszolva azt állította, hogy legnagyobb tisztogatásra a kommunista pártban van szükség, mert sok nyilast felvettek tagjaik sorába. Tiltakozott az ellen, hogy „a kisgazdapárt a koalíciós pártok pofozógépévé váljon”. A helyi kommunistákat érzékenyen érintette a kisgazdapárti lap bírálata. A Délmagyarország hosszú cikkben válaszolt: „Mi sohasem tagadtuk, hogy a Kommunista Pártban vannak volt nyilasok. Mindig hangsúlyoztuk, hogy a falusi vagy tanyai megszédített parasztemberek, a városi ipari munkások, akiket a földéhség vagy a politikai iskolázatlanság sodort a nyilaspártba, de a Horthyt, Szálasit tudatosan kiszolgáló, a múlt rendszerből hasznot húzó politikai kalandorok között különbséget kell tenni [...] nem mi adtunk szállást a népnyúzó Horthy-világ ittmaradt úri söpredékének, a magyar fasisztáknak [...] Azt is írják, hogy mi számtalan nyilast kizártunk tagjaink sorából. Helyes, ez így igaz, mert aki nem közénk való, azon könnyen túladunk. Éppen erre kérjük a kisgazdákat is. Söpörjék ki a pártjukból a nem odavalókat, a horthysta, a parasztnyúzó úri betyárokat [...] A Kommunista Pártban voltak politikai kalandorok, akik kis egyéni pecsenyéjüket ott szerették volna sütögetni, ezek azonban sorra-rend- re kihullottak sorainkból [...] Nagyképü, a dolgozók hátán zsírosodni szándékozó politikai kóklerekre nincsen szükségünk”. A kommunisták tehát elismerték, hogy 1945 előtt a nyilasok sok szegényparasztot és munkást is megtévesztettek a kispolgárok mellett, s azt sem tagadták, hogy sok kis- nyilas, sőt nem kevés nyilas kalandor is bekerült soraikba. Ez utóbbiakat azonban sorra-rendre kizárták a pártból. Szerintük különbséget kell tenni a nyilasok által megtévesztett parasztok, munkások, valamint „a múlt rendszerből hasznot húzó politikai kalandorok, a nagy fasiszták között”. Arra kérték a kisgazdapárti vezetőket, hogy hozzájuk hasonlóan a nagynyilasokat zárják ki pártjukból. 92
