Tamasi Mihály: Társadalmi és politikai változások Szegeden 1939–1949 között - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 34. (Szeged, 2004)
A helyi politikai viszonyok fő jellemzői
Megállapításai jól jellemezték a szegedi viszonyokat is. Ugyanakkor a nyilas mozgalom helyi társadalmi bázisát jelentős részben a városi kispolgárság, valamint a nagybirtokos várossal szembenálló, elégedetlenkedő kisbérlők (agrárkispolgárság) alkották. Bibó István - már 1945 után - keményen bírálta a magyar kispolgárságot: „...a Rajnán túli társadalmakban, ott a kispolgárságban is élnek, s ha kell, mozgósíthatók azok a forradalmi erők, melyek a zsarnoksággal és kizsákmányolással szembeszálló tömegmozgalmakhoz szükségesek [...] Ezen a ponton jutunk viszont a kispolgárság legszűkebb és legrosszabb értelméhez: a politikai forradalom nevelő iskoláján keresztül nem ment, korlátoltan tekintélytisztelő, sértődött, de minden feudális hatalmasság előtt testben is, lélekben is meghajló, selejtes kultúrájú, minden közéleti bátorság híján levő reakciós vagy fasiszta kispolgársághoz. Ez már elsősorban közép-európai jelenség, s azokra az országokra, közöttük sajnos Magyarországra is jellemző, amelyekben a nyugat-európai kapitalista gazdasági fejlődés kihatásaképpen az életnívó tömeges felemelkedése bekövetkezett, de csupán a régi, feudális társadalmi tényezők árnyékában, megfelelő politikai felszabadulás nélkül.”34 Helyileg továbbra is érvényesült a kormánypárti radikális jobboldali csoportok és a nyilasok együttműködése. A helyi kormánypárti keresztény Szegedi Új Nemzedék című lap a nyilas propaganda szólamainak is helyt adott, nyilas hangvételű írásokat is közölt. Magyarország háborúba lépése (1941), a 2. magyar hadsereg doni katasztrófája (1943 január) hatására azonban a helyi nyilas mozgalom befolyása csökkent. A német megszállás (1944. március 19.) után fokozatosan azoknak a jobboldali személyeknek a kezébe került a város politikai életének irányítása, akik együttműködtek a nyilasokkal és vállalták a zsidók deportálásának megszervezését, haláltáborokba küldését. A kilencgyermekes falusi (Esztergom megyei) kovácsmester fia, Hamvas Endre, akit XII. Pius pápa 1944. március 3-án nevezett ki Csanádi püspökké, fellépett a zsidók üldözése ellen. A hercegprímáshoz, a miniszterelnökhöz és más vezetőkhöz írott levelében tiltakozott a zsidókkal szembeni embertelen eljárás, deportálásuk, haláltáborokba küldésük ellen - minden különösebb eredmény nélkül.35 45
