Tamasi Mihály: Társadalmi és politikai változások Szegeden 1939–1949 között - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 34. (Szeged, 2004)
A város társadalma az 1940-es évek elején
Voltak még más, egyedi, különleges szakmák is (órás, kőfaragó, rézöntő, puska- műves, fényképész stb.), amelyekben csak egy-két mester dolgozott, de megbecsült, hírneves képviselői voltak szakmájuknak. Az összetétel összességében azt mutatja, hogy a hagyományos szakmák domináltak és az új, az ipari fejlődésben fontos szerepet játszó szakmák (műszerész, villanyszerelő, motorszerelő stb.) csak lassan tudtak teret hódítani. Az iparosok jelentős része régi, hagyományos városrészükben, a Felsővároson lakott. A befutottak, ajobbmódúak, a különleges szakmák képviselői a belvárosban éltek, az egy-két segéddel vagy segéd nélkül dolgozó kisiparosok elszórtan a város többi részében. Az iparosok között az izraelita vallásúak aránya nem érte el a 10%-ot. A kereskedők is fontos szerepet töltöttek be a város gazdasági és társadalmi életében. Számuk megközelítette a 2000-et. A néhány nagykereskedő mellett a kereskedelmi középvállalkozók aránya szintén 10-15%-ot tett ki. A legtöbb adót fizetők 250 főnyi jegyzékében közel 40 kereskedő szerepelt. A nagykereskedők és a kereskedelmi középvállalkozók üzletei szinte kizárólag a belvárosban működtek és tulajdonosaik is itt laktak. A családi vagy az egyszemélyes kis üzletek a város többi részében helyezkedtek el. A kereskedők között az izraelita vallásúak aránya meghaladta a 20%-ot. A taxisokból, fuvarozókból és (lófogatú) fuvarosokból álló közlekedési vállalkozók rétege már jóval kisebb szerepet játszott a város életében, mint az iparosok és kereskedők jóval nagyobb csoportja. A közel 500 főnyi tőkepénzes réteget azok a - minden bizonnyal idősebb - ipari, kereskedelmi vállalkozók alkották, akik már lemondtak vállalkozásuk, műhelyük, üzletük irányításáról, vagyonukat, tőkéjüket részvényekbe fektették. Részvényeik, tőketulajdonuk hasznából éltek. A legtöbb adót fizetők listáján csak néhány tőkepénzes szerepelt, de a háztulajdonnal rendelkezők többsége - minden bizonnyal - tőkepénzes is volt. A tőkepénzeseket a középvállalkozók közé lehet sorolni. Azt nem lehet pontosan tudni, hogy a statisztika kiket sorolt az egyéb önállóak csoportjába, de sem tisztviselők, sem munkások nem voltak, tehát valamilyen formában saját önálló tevékenységükből éltek. így a vállalkozókhoz lehet számítani őket akkor is, ha éppen csak meg tudtak élni saját, önálló tevékenységükből. Mind az iparosoknak, mind a kereskedőknek voltak olyan csoportjai, amelyeknek életviszonyai nem vagy alig különböztek a munkásokétól. Ide lehet sorolni a foltozó cipészeket, a külvárosokban élő, segéd nélküli, hagyományosan, a régi módon dolgozó kisiparosokat, a külvárosi, a lakótelepi szatócsboltok tulajdonosait, a piaci kereskedőket (kofákat), a zsibárusokat, a házaló kereskedőket. Ők kisvállalkozók vagy éppen törpevállalkozók voltak, s a városi kispolgárság jellegzetes rétegét alkották. Arányuk együttesen az iparosok és kereskedők körében minden bizonnyal meghaladta az egyharmadot. Az iparosok, kereskedők többsége gazdaságilag, társadalmilag, politikailag és kulturálisan a város polgárságának törzsét alkotta, amelyhez a polgári értelmiségi középosztály csatlakozott. Létszámuk együttesen megközelítette a 8700-at, s a keresők mintegy 12%-át alkották. 15
