Tamasi Mihály: Társadalmi és politikai változások Szegeden 1939–1949 között - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 34. (Szeged, 2004)
Népi demokrácia: fogyó demokrácia
Erdei ekkor még - másokhoz hasonlóan - nem sejtette a később bekövetkezett eseményeket. O is azt az akkor általános véleményt képviselte, hogy a népi demokrácia magában foglal ugyan kapitalizmusellenes intézkedéseket, de nem jelent szocializmust. A mezőgazdaságban is csak a beszerző, értékesítő szövetkezetek szervezését tartotta indokoltnak. Bibó István 1947 tavaszán már érzékelte a baloldali fordulat veszélyét. Szeged új folyóiratának, a Tiszatájnak 1947 júniusi számában megjelent Értelmiség és szakszerűség című tanulmányában mégis ezt írta: „... ha a demokratikus kormányzás [...] belső erőviszonyai a mainál erősebben és véglegesebben eltolódnak odáig, hogy ha nem is proletárdiktatúráról, de az ipari munkásosztály politikai uralmáról lehet beszélni. E sorok írója nem örülne egy ilyen fordulatnak, sem annak az atmoszférának, ami ennek következtében kialakulna, de egyáltalán nem látja egy ilyen fordulat esélyét, sem az értelmiség létét és jövőjét fenyegető ama veszedelmeket, melyeket ez az értelmiség nagyobb része már az eddigi demokratikus kormányzásban is látni vél.”194 Végeredményben ő is kedvezőbbnek ítélte meg a helyzetet, mint amilyen volt az valójában. A politikai élet, az értelmiség demokratikus felfogású képviselői ekkor még úgy vélték, hogy a népi demokrácia programját gazdaságilag az államkapitalizmus, a hároméves terv, a gazdasági növekedés, társadalmilag a polgárosodás és a szocialista irányú fejlődés képezi. Bibó István 1947-ben a parasztpártról szóló írásában a következőképpen jellemezte a polgárosodás folyamatát és szerepét a társadalom életében: „... ami miatt érdemes polgárosodásról beszélnünk, az, hogy a parasztság felemelésének útján tudatosan élni kell és élni lehet a szabaddá válásnak azokkal a lehetőségeivel, amit a tulajdon jelent [...] a tulajdonnak bizonyos formáit, melyek magukban nem jelentenek sem tőkehalmozódást, sem kizsákmányolást, sem tőkés termelési rendet, sem indokolatlan egyenlőtlenséget, nem szabad minden további nélkül elvetni, mert egyrészt a felszabadulásnak fontos mozgatói lehetnek, másrészt egy új társadalmi rendben a szabadság lényeges technikai eszközei maradhatnak. A tulajdonnak e formái között a családi ház és a kéziparosmühely mellett az egyik legfontosabb éppen a mezőgazda- sági kisbirtok. A polgárosodás programjának ezek az aktuális tartalmai azonban csupán megynilvánulási formái egy mélyebb tartalomnak, mely végsőleg az egyetemes európai társadalomfejlődés történeti folyamatából következik, és a gazdasági, kulturális és politikai síkon egyaránt tudatos, önálló, szabadságával élni tudó, kiszolgáltatottságot nem tűrő, s emberek, osztályok vagy uralmak puszta eszközévé le nem süllyeszthető ember ideáljának az elfogadását jelenti [...] Szükséges [...], hogy elevenen tartsuk a polgárosodásnak a szabad emberré válást jelentő teljes értelmét [...] Felvetődik azonban az a kérdés, hogy a polgárosodás célkitűzése, ha még annyira egyetemes emberi értelmet adnak is neki, nem fog-e abba az irányba vezetni, melyet újabban a kispolgárosodásnak az egész társadalmat megragadó, de azt egyben valamiféle kulturális, gazdasági és politikai zsákutcába vivő folyamatként szoktak jellemezni. Ha kispolgár alatt szerény jövedelemből beosztással, de nem emberhez méltatlanul élő, egynél több szobában lakó, rendszeresen táplálkozó, meglehetősen 150
