Tamasi Mihály: Társadalmi és politikai változások Szegeden 1939–1949 között - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 34. (Szeged, 2004)
Népi demokrácia: fogyó demokrácia
let-Európában a demokratikus átalakulás folyamatával egyidőben lehetőség nyílik a szocialisztikus megoldások hosszútávú, fokozatos megvalósítására is”. Ugyanakkor azt is hangoztatta, hogy a demokráciának az emberi szabadságnak és így a szocializmusnak is legnagyobb ellensége a hatalomkoncentráció. Hatalmon természetesen nemcsak politikai, hanem mindenféle más, így gazdasági hatalmat is értett. Már 1945-ben felfigyelt arra, hogy Magyarországon a rendi társadalmi struktúra bizonyos elemei, s főleg hagyományai, a rendi függőségi szemlélet tovább él.191 1946-ban Hamvas Endre előrelátóan ítélte meg a valóságos viszonyokat, és ő is érzékelte a kommunista ideológiából, illetve megvalósításából származó súlyos veszélyt. Minderre - a már említett Szabadság és önkény című, 1946. július 14-i cikkében - elemezve a történelmi fejlődés menetét - felhívta a figyelmet: „Az elmúlt XIX. századot az individualizmus irányzata jellemzi [..,] a tőke és a munka harcában alulmaradt a munkás. Kétségbeesett harcát közömbösen nézte az állam, nem segített, sőt ellenkezőleg, a tőke mellé állt ellene. A munkásnak nem maradt más menekvése, minthogy a közösség hivatott képviselőjétől, az államtól elhagyva új közösségi erőt teremtsen, a proletárok szervezeteit, melyek szembeszálltak az individualisztikus irányzat által teremtett tőkével és jogrenddel, sőt magával az állammal, és tagadták mindkettő szabadságát, sőt létjogosultságát, hogy kivívják a maguk szabadságát és hatalmát. Az állam, hogy létét mentse, e támadással szemben némely országban a fasizmushoz menekült, de ennek bukásával megnövekedtek a proletár-közösségeknek a kollektív eszmének a hatalmas esélyei [...] A kollektivitás harci szervezetei nem egyszer nemcsak rajtuk kívül létező minden szabadság megszüntetését tűzték ki céljukul a maguk szabadságának és hatalmának biztosítására, hanem saját tagjaiktól is vasfegyelmet, sok szabadságról való lemondást kívántak, legalább is-mint mondják-átmenetileg a végső győzelem kivívásáig. Az egyéniségnek meg kell semmisülnie a közösség érdekében. Fel kell olvadnia a közösségben. Az individualizmus helyett a jelszó: a kollektivizmus és bár a szabadság megmarad jelszónak, az ami megvalósulni akar, az egyenlőség [...] A kollektivizmus nem tűr társadalmi osztálykülönbségeket, eltörli a magántulajdont is, mint az egyenlőtlenség egyik forrását, túlzó formájában pedig ellensége a vallásnak és a családnak, ahová az egyéniség menekülni tudna [...] Ezt a hatalmat a közösség képviselői szabadságnak érzik, ugyanakkor mikor a kívülállók százezrei viszont a szabadság hiányáról panaszkodnak [...] A szabadság tehát nagyon megrövidül a kollektivizmusban, az egyéniségnek lelkiség nélkül való erőltetése viszont a kultúmívó és a gazdasági jólét csökkentését idézheti elő, mert a kiválóbb individuumok elsősorban egyéni érdekből dolgoznak és fejtik ki tehetségeiket (végeredményben a közjavára is), ezt azonban akadályozza a kollektív rendszer és mentalitás. A közösség érdekében való állandó és tartós erőkifejtésre azonban kevés egyénnél találunk hajlamot és kedvet." A kommunista ideológia gyakorlati megvalósítását jelentő, a Szovjetunióban létező és nálunk is megvalósított államszocialista rendszer találó bírálatát fejtette ki, s ezután - a már említett módon - kifogásolta a kommunista politikát, amely súlyosan 148
