Tamasi Mihály: Társadalmi és politikai változások Szegeden 1939–1949 között - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 34. (Szeged, 2004)
Polgári ellenzéki pártok jelentkezése
21 éves egyetemi hallgatót, Titeli János 32 éves volt csendőrtiszt egyetemi hallgatót. Mindnyájan a párt helyi vezetőségi tagjai, aktivistái voltak. Kováts, Titeli és Turfitt ellen később bírósági eljárást is indítottak. Július 24-én a szabadságpárt vezetői bejelentették, hogy a választójogi törvény módosítása elleni tiltakozásul feloszlatták pártjukat.143 A kommunista párt helyi vezetői érezték, hogy a diáktüntetések után saját és pártjuk népszerűsége nagyot csökkent. A kommunistaellenes és ellenzéki hangulat erősödött a város lakossága körében. Ezért a szabadságpárt elleni harcuk mellett a drágaság elleni küzdelmet, a munkásemberek gondjainak, követeléseinek felkarolását állították politikai tevékenységük előterébe. Az április közepén tartott városi kommunista tanácskozáson Komócsin Zoltán a diákság körében, az egyetemen végzendő politikai tevékenységükről ezeket mondotta: „Erősíteni a pártot az egyetemen, döntő fontosságú kérdés [...] Közel egy esztendőt késtünk ezen a területen, és ezt a reakció felhasználta arra, hogy a diákságot és az itteni tanárok egy részét magának szerezze meg”. Egy párttag egyetemi hallgató így jellemezte a helyzetet: „Az egyetemi ifjúság reakciós befolyás alatt áll. Most az összeesküvés hatása alatt mozgolódás észlelhető. Ezt ki is fogjuk használni. Sikerült a fasiszta klerikális SZEFI-t feloszlatni, az új szervezetben erős a mi befolyásunk. Bázisunk a Móricz Zsigmond Népi Kollégium, ahol legjobb kádereink fejlődnek.” Az üzemi pártszervezetek képviselői arról számoltak be, hogy „a párt befolyása az üzemekben alábbhagyott”, bár többen azt állították, hogy az összeesküvés leleplezése kedvező lehetőséget nyújt a kommunistáknak a kisgazdapárti reakció elleni harcban. Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy nemcsak a tőkések, a polgárok, a gazdagok lehetnek reakciósok, hanem munkások is, akiket meg kell győzni felfogásuk, nézeteik helytelenségéről. Komócsin Zoltán is azzal zárta a tanácskozást, hogy a legfőbb föladat a párt taglétszámának növelése a munkások, a dolgozók között.144 A két munkáspárt és a szakszervezetek szervezésében szintén április közepén munkanélküli nagygyűlést tartottak. A résztvevők a háborús és inflációs jövedelmek súlyos megadóztatását követelték. Mindez már a kommunista párt új politikájának jegyében történt, amely a nagytőke elleni harcot állította előtérbe. A kommunista gyűléseken egyre többször hangzott fel a jelszó: „Fizessenek a gazdagok!”145 Hogy a márciusi diáktüntetés szétverésében játszott negatív szerepét a kommunista párt ellensúlyozza, áprilisban kezdeményezte a Fogadalmi templom tornya háborús sérüléseinek kijavítását. Erre mozgalmat szerveztek, amit a Délmagyarország felkarolt. Ugyanakkor a szabadságpárt elleni politikai küzdelemmel párhuzamosan politikai hajszát indítottak Örley Zoltán altábornagy, a kerületi honvédparancsnokság parancsnoka ellen. Az ürügyet még a diáktüntetés idején történt eset szolgáltatta. Állítólag március 20-án, amikor a verekedés a parancsnokság épülete előtt is zajlott, az ablakból egy őrnagy lekiabált a munkásokhoz, azt kérdezte tőlük, hogy miért avatkoznak a diákok ügyébe. Mikor ezt megtudta Gyólai István szakszervezeti vezető, telefonon felhívta Örleyt és felelősségre vonta az őrnagy megjegyzése miatt. Ezek után megromlott a viszony Örley, aki egyben a Polgári Demokrata Párt egyik helyi veze117
