Szilágyi György: Ahogy a torony alatt láttam és megéltem… Szemelvények Szeged XX. századi közigazgatás-történetéből - Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből 33. (Szeged, 2003)

I. Példák a múltból

vek nem keletkeztek, a házszámok nagyjából az építkezések sorrendjében, mondhatni rapszodikusan alakultak ki. így az 5. házszám mellé esetleg a 482. számú ház került. A címzés is ehhez igazodott: pl. Szeged-Szatymaz 123. szám.)

A magyar városok külterületeiről, a tanyákról írott tanulmányában Benisch Artur az 1930. évi népszámlálás adatait idézi. Eszerint a vidéki városok 1 millió 900 ezer főnyi lakosából 21% (395 ezer) élt külterületen, a központi elképzelések szerint tervezett tanyaközpontokban csaknem negyedmilliónyian (245 ezer). Ekkor Szegeden majdnem 45 ezer ember élt a tanyakörzetekben, a lakosság 33%-a. A 29 vizsgált település között Szeged, Kiskunhalas, Kecskemét és Hódmezővásárhely mögött a negyedik. Ugyanez a szerző A tanyai közigazgatás területi rendezése című tanulmányában kiemeli, hogy Szeged a külterületi lakosságról gondoskodás tekintetében a tanyás városok élén áll. Ennek bizonyítására hivatkozik az 1891-ben Felsőtanyán, majd 1893-ban Alsótanyán létrehozott közigazgatási központokra, s utal azokra a tervekre is, melyek szerint ezek számát fokozatosan tízre emeli a városi törvényhatóság. A tanyai részek fejlesztése a célok szerint a lakosság minden irányú szükségletének kielégítésére (iskolahálózat, orvosi ellátás, úthálózat, házhelyek kiosztása stb.) is kiterjed.

A városok, ritkábban a községek külterületén élő lakosok igazgatási viszonyaival más nézőpontból is foglalkoznak a szerzők. Rámutatnak arra, hogy a vidéki közigazgatási szervezet területileg differenciálódik. A helyhatósági ügyeket intéző szervek 4-6 km távolságban működnek, egyéb ügyek miatt viszont a járás vagy a megyeszékhely hivatalait kell fölkeresni. A tanyai lakosok érdekében a város közvetlen környékét célszerű meghagyni a városi szervezetben, a távolabbi tanyákat viszont tanyaközséggé kellene átalakítani. Ezt az elképzelést azonban nemigen támogatják. Föltételezik, hogy a városok háztartását a tanyák elcsatolása kedvezőtlenül érintené, de az új tanyaközségek egy része sem lenne életképes, és állandó állami segélyezésre szorulna. Az anyagi akadályok mellett erőteljesebb erkölcsi jellegűek is fölvetődtek. A városok arra hivatkoznak, hogy költségvetésükben nagyobb a tanyákra fordított összeg, mint az onnan befolyó jövedelmük, ennek ellenére ragaszkodnak külterületükhöz. Erős összekötő kapocs a város nagy magánföldbirtoka, ennek révén kézben tudja tartani a gazdaságilag gyönge bérlőket. (Szegednek saját határában jelentős a földbirtoka ebben az időben, valamivel több, mint 64 ezer hold; ezzel az országos sorrendben második.)

Tapasztalatok szerint a meglévő állapot legszilárdabb támaszai a kétlaki nagygaz- dák és középbirtokosok, akik csak a gazdasági munkák idején vannak kint a birtokukon, télen azonban városi házukban laknak, s az ottani társadalmi, kulturális, egyházi életben vesznek részt. így maguk nem érzik a tanyai viszonyok elmaradottságát. Állandóan csak cselédeik laknak ott, esetleg csupán a család egyik fiatalabb tagja van kint. Az ilyen tényezők magyarázzák, hogy az alföldi városok egy részében a tanya- központok kialakulását akadályozzák, mert tartanak attól, hogy hamarosan önálló községgé akarnak válni. Ez összefügg azzal a szemlélettel, hogy a város ereje és tekintélye területének nagyságától függ. Ezért inkább terjeszkedni akarnak, még nagyobb tanyai területtel kívánnak gyarapodni.

31