Szilágyi György: Ahogy a torony alatt láttam és megéltem… Szemelvények Szeged XX. századi közigazgatás-történetéből - Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből 33. (Szeged, 2003)
III. A tanács és szerveinek teendői. Városkörnyéki kapcsolatok - Helyi rendeletalkotás Szegeden a Tanácsrendszer idején
tevékenységüket és a tanács megbízatásának lejártával lényegileg szétestek, bár a rájuk vonatkozó tanácsrendelet hatályon kívül helyezésére formálisan 1991 végén került csak sor. 7./ Az állami tulajdonban álló házingatlanok elidegenítésére 1969 őszén hozott Kormány-rendelet és annak végrehajtására több miniszter együttesen kiadott végrehajtási rendelete alapján nyílt lehetőség. Ezek az idők folyamán több ízben módosításra kerültek azzal a céllal, hogy a lakások bérlőinek az érdekeltségét növelve az elidegenítés felgyorsuljon, s ezáltal az állam a lakóházfenntartási, karbantartási és üzemeltetési költségeit megossza a lakossággal. A mind kedvezőbb feltételek ellenére Szegeden 1975-ig elvétve történt lakáseladás, az 1985-ig terjedő időszakban is szinte jelentéktelen volt az elidegenítés mértéke, bár a lakásügyi kérdésekről alkotott egyik (az 5/1982. számú) tanácsrendeletben található volt olyan passzus (49. §), mely ezt a kérdést érintette. Igaz, ez a rendelet csak 1986-ig volt hatályban, s a későbbi lakásügyi tárgyú helyi rendeletek már nem tartalmaztak erre vonatkozó előírásokat. Az országos jogszabályok 1987-ben bekövetkezett módosítása tovább bővítette az állami lakóházak (és természetesen lakások) eladásának lehetőségeit. A tanácsok — önállóságuk erősítéseként — felhatalmazást kaptak arra, hogy rendelettel szabályozzák: lakásgazdálkodási, városrendezési és városképi szempontokra figyelemmel működési területükön mely épületek kerüljenek értékesítésre, illetve eladási tilalom alá. A helyi rendezés e mellett az ingatlanok vételárának sajátos meghatározására is kiterjedhetett. Az első tanácsi szabályozást a 4/1988. számú rendelet adta. Ennek előkészítése során tartott lakossági fórumokon a vélemények megoszlottak attól függően, hogy a résztvevők potenciálisan vevőként jelenhettek meg, vagy lakással nem rendelkező személyek voltak. Az épületek fekvése, műszaki állapota, felszereltsége és egyéb adottságai is eltérő nézeteket alapoztak meg. A lakásvásárlóknak az volt az érdeke, hogy az általuk bérelt jó állapotú lakást minél alacsonyabb áron és lehetőleg kedvező fizetési feltételekkel megvásárolhassák. Akik viszont nem rendelkeztek tanácsi bérlakással, úgy vélték, hogy a tanácsi lakások bérlői eredetileg is kedvezményezettek voltak az önerőből lakást teremtők csoportjához viszonyítva, s ez az előnyös helyzet a vásárlással tovább erősödik. A tanácsrendelet csak az Ingatlankezelő Vállalat kezelésében álló házingatlanokra terjedt ki, s lényegileg csupán az országos jogszabályokban meghatározott vételártól való eltérést szabályozta, amire a központi jogalkotó felhatalmazása alapján volt mód. így egylakásos házingatlan vételárát az országos előírások szerinti mérték 100 %-ában állapította meg, többlakásos épületekben lévő lakásoknál pedig a szerint emelte a Szegeden alkalmazandó vételárat, hogy mikor épült a lakóház, illetve milyen régen került sor teljes felújítására. Még ugyanezen évben újabb rendezést tartalmazott a 8/1988. számú rendelet. Ebben a tanács döntött az országos előírásokon túlmenő elidegenítési tilalmi feltételekről is. Kimondta, hogy nem adhatók el a történelmi Belváros (a kiskörút és a Tisza által határolt városrész, meg néhány ezzel határos utca) területén lévő házak, a város- rendezési terv által érintett egyes ingatlanok, a városképi jelentőségűnek minősített házak, valamint a 12 lakásosnál nem nagyobb épületek, ha az ott lakó bérlők 51%-ánál 154
