Gilicze János – Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna: Város a Maros mentén. Makó története a források tükrében - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 32. (Szeged, 2002)
V. Fénykor árnyékokkal (1849–1918)
rációs intézkedéseket, drákói rendeleteket hoztak, és létrehozták a széleskörű jogosítványokkal felruházott zsandárságot. A terror azonban nem sokat változtatott a betyárélet gazdasági-társadalmi alapjain, mindössze szűkítette annak lehetőségeit. Az alkalmilag betyárkodó nincstelenek, kénytelenek voltak felhagyni a veszélyes betyárkodással. Ennek következtében 1854-re a tömeges betyárkodás megszűnt, majd csak 1862- 1864 között éledt fel ismét. 1863 tavaszától az országos aszály hatásaként és az éhínség erősödése következtében gyakoribbá váltak a tolvajlások, rablások, népi bosszúállások. A hatóságok ismét az adminisztratív megtorlás eszközeihez nyúltak. Részletesen szabályozták az úti okmányok kiadásának rendjét, az idegenek fölötti őrködést, a vándorló cigányokkal való bánásmódot, a toloncolási rendszert, a fegyver és lőszerbirtoklás feltételeit, a pásztorok nyilvántartását, a csárdák, valamint a tanyák fölötti őrködés módjait. Külön őriztették a vasútvonalakat, távírdákat, a postajáratok mellé védőőröket rendeltek. Javasolták, hogy a rovott múltú személyeket, csavargókat, pásztorokat fogják kényszer- munkára. Újra rögtönbíráskodást hirdettek. 1864 februárjában már ezt a törvényt alkalmazva négy betyárt végeztek ki Makón kötél által. Az említett év derekára lényegében lezárult a nagyobb mérvű betyárkodás 1862 végén kezdődő szakasza. Méreteit és tömegességét tekintve ezen időszak történései meg sem közelítették az 1849-1853-as időszakot. Az 1864 utáni néhány évben általában jónak lehet ítélni a közbiztonságot Makón és környékén. 1867 végére azonban oly-annyira megszaporodtak a bűnesetek, hogy 1868. március 2-án újból kihirdették a rögtönbíráskodás szabályait Csanád megyében. A rablók üldözésére a megye szükség esetén katonai segítséget vehetett igénybe. A postautakon a járatokat többször megtámadták, ezért a vagyon- és személybiztonság érdekében ezekre a helyekre őrjáratokat rendeltek ki. A megyében garázdálkodó betyárok elfogására két „cirkáló körzetet” hoztak létre. A palotai-battonyai képezte az egyiket, a makói-nagylaki a másikat. Ismét szabályozták a Maroson való halászatot, rév és csónakhasználatot. A folyó mentére tíz cirkáló őrt állítottak. 1868-ban országosan nagy hírnévre tett szert a makói Babáj Gyurka és bandája, akiknek üldözése öt megye perzekutorainak okozott gondot. Alakja balladai hőssé vált. A banda néhányhónapos garázdálkodása a szegénylegényvilág fénykorára emlékeztetett. Babájt augusztus 5-én érte utol a végzete. Novák csendbiztos három emberével lepte meg a csorvási csárdában időző bandavezért és társait. A kialakult tűzharcban Babáj Gyurka és még két társa életét vesztette. A bandához tartozó Vajda Bandi és Marsi Pista makói szegénylegények ekkor még megmenekültek. A Babáj-banda működése és a megyei hatóságok tehetetlensége érvként szolgált ahhoz a törekvéshez, hogy föl kell számolni az idejét múlt és nem kellő hatékonysággal működő helyi perzekutorság intézményét, és helyette országos, központilag irányított, fölszerelt és kiképzett közrendészeti szervezetet, a csendőrséget kell létrehozni. A megyék, és több város ellenezte a közrendészet államosítását. A kérdést sikerült egy ideig elodázni, de 1869. január 4-én Ráday Gedeon grófot királyi biztosként, széleskörű jogosítvánnyal fölruházva megbízták az Alföld déli részén megbomlott közbiztonság helyreállításával, azaz a betyárvilág fölszámolásával. A biztosnak egyik első intézkedése a hatóságok által még kézre nem kerített ismert betyárok befogására 206
