Gilicze János – Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna: Város a Maros mentén. Makó története a források tükrében - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 32. (Szeged, 2002)

III. Makó az Alföld fő városa a török korban

mért. Az ötszáz éve a térségben stabilizációs szerepet betöltött Magyarország anarchiája alkalmat adott az Európa felé terjeszkedő Török Birodalomnak a beavatkozásra.

1526 és 1527 között élénk hadmozgás jellemezte a Maros térségét. Szerbek érkeztek a Szerémség irányából, akik Cserni Jován vezetésével többször megütköztek a szerémségi törökökkel, majd Ferdinánd pártjára állva Makóhoz veszélyesen közel (Szöllősnél és Sződnél) a János pártján állók hadával. Valószínűleg Makót is érintették ezek az események valamelyest, de adatok csak 1528 novemberéből állnak rendelkezésre.

Mivel Ferdinánd seregei előbb Erdélybe, majd Lengyelországba szorították Sza- polyai János hadait, ő a török szultánhoz fordult segítségért. Szulejmán (1520-1566) az 1528-as isztambuli szerződésben elismerte Jánost Magyarország egyetlen királyának és katonai támogatásáról is biztosította, viszont ezért adófizetésre kötelezte volna.

Tarnówból lengyel-porosz hadakkal János gyorsan közeledett dél felé Ungvár, Kisvárda, Kálló, Debrecen, Nádudvar, Kenderes, Nagytúr és Sebestyénháza érintésével. A Tiszántúlon néhány vár az ő hűségén maradt, ellenállással csak Szegvár (a forrásban Szeg, amelynek kastélya egyik hívének Dóczi Jánosnak tulajdona volt) térségében találkozott, ahol az engedetlen őrség ellen éppen Telegdi Miklóst, Makó egyik földesurát küldte.

Telegdi Miklós annak a Telegdi Istvánnak a fia volt, aki 1502-ben XII. Lajos francia királytól francia címerként adományozott családi címert kapott szolgálatai jutalmául. Lánytestvére, Katalin Báthory István erdélyi fejedelem feleségeként ismert. Tudománypártoló ember volt, Teodor Beza, Kálvin munkatársa, költő és hittudós neki ajánlotta munkáit. O gyűjtötte össze és íratta át a Csanád nemzetség okleveleit, ennek köszönhetők azok a nagyon fontos források, amelyekből ma a Makóval kapcsolatos középkori ismereteink jó része származik. Talán lehetett Makón lakhelye, hiszen Csanád megyében a nemzetsége jelentős földekkel rendelkezett.

A királyi sereg útvonala Szegről Vásárhelyen, majd a tápéi tiszai átkelés után Földeákon át vezetett Makóra, ahol János király kialakította főhadiszállását, itt közelebb lehetett a Mehmed belgrádi bég vezetésével küldött török segédcsapatokhoz. Azok már elfoglalták az alsó-tiszai várakat, Becsét és Becskereket. Makó palánkszerű megerősítésére feltehetően 1514-1526 között került sor.

Szerémi György 1545-1547 között megírt színes, izgalmas, bár nem mindig hiteles emlékiratából (Epistola de perditione Regni Hungarorum) maradt ránk Szapolyai János makói tartózkodásának története. A Szerémségből származó szerzetes a király udvari káplánja volt, a vidéket jól ismerhette, mivel a gyulai ferencesek iskolájában tanult. A közhangulat megnyilatkozásait szuggesztíven felhasználó, nagy tudásvágyé, ám gyenge latinsággal író, az alsópapságból felemelkedett jobbágyivadék emlékiratából érzékelhető, hogy az ország összeomlásának okait az anarchikus állapotoknak tulajdonította. A király híveként tudósított az eseményekről, a tulajdonképpen szultáni vazallussá váló uralkodóról úgy írt, mintha az parancsolhatott volna a török tárgyaló félnek.

János király 1528. november 8-tól 13-ig tartózkodott kíséretével Makón. Pozsár Bálintnak, egy valószínűleg gazdag cívispolgárnak a házában szállt meg. A királlyal tartó urak, hadvezérek és nemesek harcosaikkal a makói házakban szállásolták el ma53