Gilicze János – Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna: Város a Maros mentén. Makó története a források tükrében - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 32. (Szeged, 2002)
II. A Csanád nemzetség századai
1030 körül „...Özönlöttek pedig Gellérthez ...gazdagok és szegények,...” „A király parancsára szerzetesek gyűltek hát össze az ország különböző monostoraiból, a váradiból kettő, István és Anzelm, a zalaiból kettő, Konrád és Albert, Bélből kettő, Krátó és Tászló s Pannonhalmáról négy, Fülöp, Henrik, Leonhard és Concius. Ezek tízen áldozópapok voltak és írástudó férfiak, akiket Csanád ispán szekerére felültetve elvitt a Csanádi egyházmegyébe, legelőbb is Oroszlánosra, ahol Szent György vértanú tiszteletére monostort építtetett. Miután pedig azt a helyet fölszentelték, a püspök és a szerzetes testvérek tiszteletére nagy lakomát csapatott, és ajándékok sokaságával is elhalmozta őket. Innen továbbhaladva Marosvárra mentek, ahol a görög szerzetesek voltak, akik az istentiszteleteket saját szertartásuk és szokásuk szerint végezték. A püspök azután tanácsott tartott Csanád ispánnal, és az a görög apátot szerzeteseivel együtt áttelepítette Oroszlánosra, monostorukat pedig átengedte a püspöknek és szerzetes testvéreinek, akik ott is laktak, míg föl nem épült Szent György vértanú monostora. Csakúgy özönlöttek hozzá a nemesek és nemtelenek, a gazdagok és a szegények, azt kívánva tőle, hogy az isteni Szentháromság nevében keresztelje meg őket. Ezeket úgy fogadta, mintha a saját fiai lennének, s hogy felengedjenek előtte, asztalához is meghívta őket. A király állította ispánok is sokakat odahoztak, akik aztán Keresztelő Szent János monostorában megke- resztelkedtek. A rengeteg nép ott ácsorgott még a temetőkert kapujában is, magukkal hozva ennivalójukat, s azoknak, akik keresztelték őket, nem volt nyugodalmuk csak éjszaka. Roppant erőpróbának voltak kitéve, de Krisztus nevéért, akinek dolgában helytállni törekedtek, zokszó nélkül s szíves örömest elviselték ezt a fáradtságot. Azoknak pedig, akik már megkeresztelked- nek, a püspök Isten igéjét hirdette lankadatlanul. Az előbb említett szerzetesek között pedig volt hét kiművelt, a magyar nyelvű tolmácsolásban is gyakorlott férfiú, mégpedig Albert, Fülöp, Henrik, Konrád, Krátó, Tászló és István; ezek maguk is hirdették Isten igéjét a népnek. Jóvoltukból szent szóözön öntözte végig az egész Csanád megyét. Ezek főesperességet kapván templomokat építettek a városokban és a falvakban. A nép pedig, a noha csak zsenge vetemény volt még, Isten igéjét így is elragadtatott átszellemültséggel hallgatta, és elméjében éjjel-nappal az Úr törvényét forgatta. ” Forrás: Az államalapítás korának írott forrásai. Az előszót írta, a szövegeket válogatta, a kötetet szerk. Kristó Gyula. Szeged, 1999. (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 15). 418-419. Almási Tibor fordítása. 5. 25
