Berta Tibor: A szegedi községi tanyai iskolák adattára - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 31. (Szeged, 2002)
Tanítói életrajzok
sáig különböző polgári és kereskedelmi iskolákban oktatott.” Felesége Tóth Mária tanítónő volt. „Gyermekei Antal dr. (ügyvéd), Mária (középiskolai tanárnő) és Gyula (tűzoltótiszt).”721 Iskolák: Királyhalmi iskola: 1896/97. Makraszéki iskola: 1898/99-1899/1900. Klivinyi István Ferenc (Szeged, 1855. júl. 29.-Szeged, 1926. ápr. 28.) Atyja András, közrendű; anyja: Singlédi Apollónia. Születési helye: Felsőváros 903. Keresztszülők: Csonka Antal és Auer Viktória.722 A négy elemi és a gimnázium két osztálya elvégzése után tizenkilenc éves korában kezdte el a szegedi tanítóképzőben tanulmányait.723 1877 szeptemberében az iskolaszék helyettes tanítóként a Madarásztói iskola vezetésével bízta meg. Fizetése havi húsz forint volt.724 1878 áprilisától véglegesítette az iskolaszék, ugyanis a madarásztói tanyai lakosság kérvényezte, hogy Klivinyi maradjon az iskola tanítója.725 Az 1877/78. tanévben nyújtott munkájával tanítványai szülei és elöljárói is meg voltak elégedve.726 Tanítói oklevelét 1878 szeptemberében szerezte meg „magyar tannyelvű népiskoláknál tanítóságra elégségesen képesítettnek találtatott” minősítéssel.727 1879. július 3-án a Csongrád megyei Tanítóegyesület Szeged-alsótanyai Fiókegyletének közgyűlésén „gyakorlati előadást” tartott nyelvtanból a Mórahalmi iskolában. Egyben a fiókegylet aljegyzőjévé választották meg.728 1879-ben a „vöröskereszt jótékony nőegylet” által szervezett kosárfonó tanfolyamon részt vett.729 A tanfolyam után rendezett kiállításon is részt vett egy saját kezűleg készített ruháskosárral.730 Az iskolaszék az 1880/81. tanévben áthelyezte jó munkája elismeréseként a Szentmihályteleki iskolába.731 A Csongrád megyei Tanítóegyesület Szeged-alsótanyai Fiókegyletének közgyűlésén, 1881. június 11-én a fiókegyesület Eöt- vös-alapjának pénztámokává választották meg.732 A Zabosfai iskolánál megrendezett fiókegyesületi ülésen (1881. okt. 22.) pedig a számtantanítás metodikájával foglalkozó előadást tartott.733 1882-ben a város által szervezett méhészeti tanfolyamon vett részt.734 1883 augusztusában az iskolaszék belterületi tanítónak választotta meg.735 Az 1885/86. tanév végéig a Mórái Községi Elemi Iskola, majd nyugdíjba vonulásáig a Felsővárosi iskola tanítója volt.736 Az 1921/22. tanévtől kezdve betegsége miatt már 721 Csíkvári, 1938. Személyi adattár 271.; Felesége: Klementné Tóth Mária életrajza megtalálható: uo. 271-272. 122 SzVF Felsővárosi rk. Szül. akv. 281/1855. 723 SzTkakv. I. évf. 12/1874/75. 724 Szlsz/a. 1878. jan. 17. 83/1878.; Szlsz/a. 1878. márc. 26. 124/1878. 725 Szlsz/a. 1878. márc. 26. 124/1878., SzH 1878. márc. 29. 39. 726 A tanfelügyelő 1878. júl. 6-i jelentése az 1877/78. tanévről. Szlsz/b. 695/1878. 727 SzTkakv. 14/1878. szept. 10-15. 728 SzH 1879. júl. 13. 90. 729 Szlsz/a. 1879. okt. 3. 267/1879.; A tanfelügyelő 1879. aug. 16-i jelentése az 1878/79. tanévről. Szlsz/b. 228/1879. 730 SzH 1880. febr. 28. 48. 731 Szlsz/a. 1880. szept. 6. 12/1880.; A tanfelügyelő jelentése az 1880/81. tanévről. Szlsz/b. 339/1889. 732 SzH 1881. jún. 19. 138. 733 SzH 1881. okt. 29. 247. 734 A tanfelügyelő 1882. júl. 7-i jelentése az 1881/82. tanévről. Szlsz/b. 896/1882. 735 Szlsz/a. 1883. aug. 13. 92/1883. 736 Szlsz/c. 75