Berta Tibor: A szegedi községi tanyai iskolák adattára - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 31. (Szeged, 2002)

Adatok és események - I. Alsótanyai külső iskolák

1868/69.: Tóth János kérelemmel fordult a tanácshoz, hogy az épülő új iskola köré háromezer darab két-három éves akácfát, ezer darab kanadai nyárfát és ötven darab eperfát utaljon ki a város. A kérelmet a tanács elfogadta.92 Az iskola bérelt helyen működött. A helyiséget Volford Miklóstól bérelte a város. A bérleti díj (1868. jan. 1.-1869. jún. 30.) hatvan forint volt. Itt az iskola 1866 végétől működött.93 Az épü­lő új iskolába tizennyolc padot készítettek keményfából háromszáztíz forint érték­ben.94 1869/70.: Az iskola épülete 1869 júliusára készült el. Felavatására Eötvös József val­lás- és közoktatásügyi minisztert, az egyházi mise szolgáltatására pedig Kreminger Antalt kérték fel.95 Eötvös a megnyitóra nem tudott leutazni.96 Az új iskola 2149 fo­rint 34 krajcárba került. A téglát a város ingyen adta az építkezéshez. Wagner Ká­roly tanácsnok nagyon sokat tett azért, hogy az iskola felépüljön.97 Az iskola fűtésé­re kísérletképpen vaskemencét állítottak be.98 Az iskola felavatására 1869. szeptem­ber 12-én került sor. A misét végül Kreminger Antal helyett Melicher János celeb­rálta. Az ünnepi ebéd Dobó Illés tanyáján volt.99 Az iskola gondnokának Dobó Illést választották meg ismét.100 Az iskolába 1869. november 25-én betörtek. A tanító bur­gonyáját vitték el.101 1871/72.: A város ötven forint fűtési átalányt utalt ki az iskolának.102 1873/74.: Az iskolához tartozó faiskola nagyon elhanyagolt állapotban volt.103 Az is­kola mellé egy fásszínt kell építeni.104 1874/75.: Kovács Albert iskolaszéki elnök társaságában dr. Quist finn tanár 1874. szeptember 23-án meglátogatta az iskolát. A finn vendégnek tetszettek az iskolában látottak.105 1875/76.: A tanterem berendezése: egy asztal, egy szekrény és egy fali ingaóra. Tan­szerek: egy írófalitábla, huszonnégy olvasótábla, Magyarország és Szeged térképe, egy földgömb, egy számológép. Vagyona nincs.106 1876/77.: 1876 decemberéig beírt tanulók létszáma: hatvanhét fiú és tizenkét leány. Összesen hetvenkilenc tanuló.107 A tanköteles tanulók száma négyszázhatvankilenc volt. Százhatvannyolcan jártak iskolába.108 Az iskolaszék (1877. máj. 23.) jelentése: Az iskolánál levő faiskola kiemelkedően rendezett és szép. Területe: 'A hold. „...Az ily faiskolák a tanítók által részint magról, részint ültetés által neveltetnek és a ne­92 SzTüjkv. 1869. márc. 8. 1461/1869. 93 SzTüjkv. 1869. márc. 30. 1843/1869. 94 SzTüjkv 1869. máj. 18. 3130/1869., SzTüjkv. 1869. máj. 31. 3409/1869. 95 SzH 1869. júl. 22. 58.; SzTüjkv. 1869. júl. 12. 4311/1869.; Szlsz/a. 1869. júl. 15. 18/1869. 96 Szlsz/b. 28/1869.; SzH 1869. aug. 5. 62.; Szlsz/a. 1869. aug. 6. 28/1869. 97 SzH 1869. szept. 19. 75. 98 Szlsz/a. 1869 szept. 25. 72/1869. 99 SzH 1869. szept. 16. 74. 100 Szlsz/a. 1869. szept. 15. 67/1869. 101 SzH 1869. dec. 2. 96. 102 SzH 1871. nov. 22. 140. 103 Szlsz/a. 1874. jan. 3. 10/1874. 104 SzVTü 3339/1874. 105 SzH 1874. szept. 27. 116. 106 SzKiB 15/1876. 107 SzKiB 15/1876. 108 SzH 1877. szept. 26. 115. 157

Next

/
Oldalképek
Tartalom