Gaál Endre: A szegedi nyomdászat 1801–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 30. (Szeged, 2001)

4. A szegedi nyomda özvegy Grünn Borbála, valamint Grünn Orbán örökösei időszakában 1828-1835

A szegedi impresszumokban 1829-ben olvasható kifejezéshez hasonló az üzemet továbbfolytató nyomdászözvegyek esetében általános volt már a 18. sz. második fele óta. Mivel ők maguk nem rendelkeztek nyomdai privilégiummal, szaktudás és egyéb feltételek hiányában nem is szerezhették meg, a privilégizált elhunyt férj nevének kellett a nyomataikon szerepelni, de a vezetéknevet saját keresztnevükkel kombinálva tüntették fel. (Länderer Katalin vagy Patzkó Jozefa.) Érdekesebb azonban az 1829-től olvasható újabb szegedi impresszum, amely az örökösöket említi nyomdatulajdonosként. Az örökösök: Grünn Orbán és felesége 1821. január 21-én Aigner József tanácsnokkal írásba foglaltatták, hogy a kiskorú János György névre keresztelt fiút, valamint Beimel Teréziának Eleonóra Borbála nevű lányát Grünn előnévvel adoptálták. Az övéké lesz a Grünn-vagyon. Mindezt a városi tanács 1821. január 29-i jegyzőkönyve is rögzíti. Azonban 1829 elején Grünn Orbán özvegye - aki az 1826. évi végrendelet szerint általános örökös - meghalt. Ugyanebben az évben Beimel József felesége (Grünn Borbála Eleonóra) is elhalálozott. Grünn Orbán végrendelete nem térhetett ki ezekre a lehetőségekre. Csak arról szól, hogy a nyomdaalapító fogadott leányának (tehát Beimelnénak) az örökség reá jutó részén kívül még 2100 forint, gyermekének Johanna Beiméinek pedig 100 arany jár. E leírás alapján arra következtetünk, hogy az 1829-1835 közötti „Grünn Orbán örökösei” kifejezés Grünn Jánost és talán Johanna Beiméit, vagyis Beimel József leányát rejtheti.

A nyomdai munka iránti igény növekedése 1830 tájától elsősorban a könyvészeti- leg számba vehető nyomatok számának gyarapodásában jutott kifejezésre. A korábbi évtizedek szegedi gyakorlatához képest növekedett pl. a tudományos igényű és a közhasznú vagy gazdasági szakismereteket adó munkák mennyisége.

Az 1820-as években már Szegeden is a korábbinál erősebben jelentkezett a polgári nemzeti öntudat fejlődésének megnyilvánulásaként a magyar nyelv, a magyar múlt iránti fokozott érdeklődés. A történettudomány helyi művelőinek sorában ebből az időből megemlíthetjük Jerney János (1800-1855) nevét. E dorozsmai földbirtokos jogot hallgatott a pesti és a pozsonyi egyetemen, de azután a nyelvtudomány, majd az őshaza, a népvándorlás kora és a rokon népek történetének kérdéseivel foglalkozott. Sok tanulmánya jelent meg. Még Grünn Orbán nyomtatta ki 1827-ben a következő művét: Gondolatok a Jászkürtről, ahoz hasonló több kürtök ösmertetésével egy levél töredékben (8-ad rét, 16 1.). Történetírói működésére - inkább csak témaválasztásban - hatást gyakorolt Horvát István (1784-1846), aki 1823-tól a pesti egyetem tanára, az 1830-as évektől a nemesi hun-szittya romantikus álmokat hordozó őstörténeti etimologizálás képviselője.2 Jelentős szerepe volt a történelem iránt érdeklődők körének szélesítésében, a történelemtudomány művelői számának gyarapításában.

Jemey János írásainak témája az őshaza, a magyarok vándorlásának egyes kérdései. 1844-ben maga is elindult az őshaza felkutatására. Ezzel kapcsolatos eredményeit már mint fővárosi lakos tette közzé Pesten 1851-ben: Jerney János keleti utazása a magyarok őshelyeinek kinyomozása végett 1844 és 1845. Tanulmányai jelentek meg A magyar tudós társaság évkönyvei, a Tudománytár, az Athenaeum, az Új Magyar Múzeum, az Akadémiai Értesítő c. kiadványokban illetve folyóiratokban és egyéb periodikákban is. Jemey tudományos munkái révén elérte az akadémiai tagságot.3 Történet- szemléletére azonban nem elsősorban Horvát István felfogása, hanem inkább az 1830- as évektől jelentősen erősödő korai hazai pozitívizmus irányába mutató ténytisztelet ha64