Gaál Endre: A szegedi nyomdászat 1801–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 30. (Szeged, 2001)
9. A régebbi eredetű szegedi nyomdák az 1890-es évektől 1918-ig
ben az üzemekben ekkor 9 óra, míg a kisebb, valamint a részvénytársasági helyi nyomdákban csak 8 és 1/2 óra. A heti átlagkereset Engelnél a szedők és a gépmesterek esetében is 30 K. A statisztikában kimutatott 12 szegedi nyomda közül 6 ezt a bért fizette. Viszont a Délmagyarország-nyomda a szedőinek 38, a gépmestereknek 40 K-t biztosított, akárcsak Bruckner Dezső és a Dugonics-nyomda. Az Engel-vállalatról szóló írás, a Szegedi Napló negyedszázados megjelenését ünneplő kötetben, azt is említi, hogy a cég közel 100 alkalmazottal dolgozik. Lehet, hogy helyes az adat akkor, ha beleszámították a vállalat, a lap és a nyomda teljes személyzetét, köztük a 16 újságkihordó asszonyt, a plakátragasztókat, az újságírókat és a nyomdai alkalmazottakat is. A nyomdai személyzet számáról a szakegyleti statisztikák adnak pontosabb képet. Ezek szerint 1900 augusztusában 32, 1910 júliusában 45, 1912 júniusában 37 személy dolgozott az Engel-nyomdában. Ugyanezen időpontokban a város összes nyomdai alkalmazottainak száma: 135 (7 nyomdában), illetve 221 (11 nyomdában) és 215 (13 nyomdában). Engel üzeme a nyomdai alkalmazottak számát tekintve 1912 júniusában a vidéki nyomdák sorában csak a 6. helyen állt. Megelőzte a gyomai Kner (57 fő), a nagyszebeni Krafft W. (51 fő), a pozsonyi Alkalay A. és fia (51 fő), a debreceni városi nyomda (50 fő) és az Aradi Nyomda Rt. (46 fő). A nyomógépekből csak Knemél volt több (13 db), utána Engel következett 10 nyomógéppel. Engel - a hirdetményei szerint - ekkor már Budapestre, Bécsbe, egyes balkáni államokba is szállított, „számos hazai pénzintézet kizárólagos szállítója”, egyes vidéki papírkereskedők megrendeléseit is teljesítette. A szakegyleti statisztikákból az is kiderül, hogy az Engel-nyomda 1900 augusztusában 14 szedőt és 1 szedőtanulót, 1912 júniusában csak 12 szedőt és 7 szedőtanulót, 1900-ban 1 gépmestert és 2 gépmestertanulót, 1912-ben már 3 gépmestert és 1 gépmestertanulót alkalmazott. A szedők száma e nyomdában - a munkamennyiség kétségtelen növekedése ellenére - csökkent, a gépmestereké szaporodott. Ezek a tények is a szedőgépek terjedésére engednek következtetni. A szakegylet a szedő- és ívberakógépek terjedését összefüggésbe hozta a szervezett munkások, ezen keresztül a magasabb bérek elleni nyomdatulajdonosi harccal. Szegeden igen élesen mutatkozik ennek a megállapításnak - legalábbis jórészben - helyes volta. A Nyomdaipar Magyar- országon c., nyomdatulajdonosi érdekeket szolgáló lap tudósítása szerint 1904 március végéig Szegeden 5 berakószerkezetet üzembe állítottak. Ez év nyarán Szegeden már működött két szedőgép. Engel és Endrényi Lajos, mint a VNYOSZ vezető emberei (még lesz róla szó) elkeseredett harcot folytattak már a legelső vidéki nyomdai kollektív szerződés ellen és gépesítéssel is igyekeztek túladni a szervezett munkásokon. A nyomdászszakegyleti statisztikák csak városonként összesítve közük a vidéken található szedőgépek számát: 1904 nyarán Szegeden 2, 1912 nyarán már 9 szedőgép (ebből 5 Typograph és 4 Linotype) működött. Városunkban a nagyarányú növekedés 1910 júliusa és 1911 szeptembere között történt: 3-ról 9-re gyarapodott a szedőgépek száma. Eszerint 1911-ben a vidéken alkalmazott 66 szedőgép 13,6%-a Szegeden működött. A 9 szedőgép 5 nyomdában összpontosult. Endrényi Lajos és Engel Lajos szereztek be szedőgépet legelsőként Szegeden. Ha figyelembe vesszük, hogy egy jól képzett kéziszedőnek is legalább 3-4 hónapig kell tanulnia a szedőgép kezelését, nem csodálkozhatunk, hogy a Szegedi Napló 1904. novem238
