Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
Boldogasszony ágya (A szülés hiedelmei)
- Örzsikém, nagyon kérlek, ne add oda a gyeröknek a gyógyszert. Majd én délután megint elmögyök, oszt mögnézöm. Tetszik tudni, hazavittem, mögszoptattam. A gyerök nem sírt tovább. Aludt, aludt, már attól féltem, hogy elalszik. (Sarjai Mihályné, Földeák) 14. Hallottuk valamikor, hogy ne nézzél a gyerekre, mert megvered szemmel, oszt akkor möghal. Pedig valóban van benne valami. Úgy ahogy mondták az öregök egykor. Mert nékem is vót egy kisfiam, az szömverésbe halt mög. Nagyon szép kisgyerök vót. Este lefeküdt, röggelre olyan beteg lőtt, hogy csuda, és még az orvosok se segítöttek rajta. Akkor még Kígyóson laktunk. Az udvaron vót egy embör. Azt kérdözte ott az asszonyoknál, mert a majorba vótunk, kié ez a szép kisgyerök? Azt mondták a Netyóéké. Akkó mán röggelre beteg lőtt. Rágta a kisgyerök, mindönit rágta. Amit csak elért, az mindönit rágta. Nagyon sokat szenvedött a gyerök. Bizony. Az abba halt meg, az biztos. (Netyó Petemé, Mindszent) 15. Szegedre möntem a piacra, és nem vót ahun a gyerököt hagyjam. Elvittem magammal. Nagyon eleven vót a kisfiú. Több helyt mögfordultunk vele, és hogy a szöm ártott-e mög neki vagy más-e, nem tudom. Csak ahogy elgyüttünk hazafele, nem vót a gyeröknek még semmi baja se. A zivatar gyütt és beszorított egy tanyába bennünket. És akkor ott egy jó tíz-tizenöt perc múlva a gyerök hozzáfogott sírni. Nem hogy elhagyta vóna a sírást, hanem mindig jobban sírt. Akkó aszongya az öregasszony: Ez a gyerök szömverésbe lőhet, mert az borzalom, ahogy sír. Összeszödött kilencfélét, vót benne még macskaszar is. Először virágos tányért vött le, összerakta azt a kilencfélét egy helyre, és akkó möggyútotta a vöröshagymahajat. Annak a füstje összejárta a többi cókmókokat és azt a vízbe tötte. Annak a vízibe mögmosdatta a gyerököt egészen léig, és akkó mikó mögmosdatta, behorta, aszongya: „Na majd möglátod, most mán nem fog sírni!” Az én kisfiam nem sírt többet, hállá lögyön a jó Istennek, egészségös is lőtt. De én most is mondom, ha ezt nem tötte vóna mög vele, a röggelt nem érte vóna mög. (Gulácsi Rozália, Kiszombor) 16. A fiam egyéves vót. Elválasztottuk mert nem akart önni semmit, csak szopni akart. Hát má mondom: nagy vagy, fiacskám, hozom a szomszédbul a tejet, akkó még nem vót tehenünk, hát éljél már mög a tehén tejin. Hogy mit csináltak ott a szomszédba annak a tejnek, fogalmam nincs, de azon nem vót egy késhögynyi szín semmi. Hogy harmadnaposat adtak-e mindig, nem tudom. A kisfiam elkezdött romlani lefelé. Vetköződött, vetköződött. Soványkodott, soványkodott. Nézd, ez a telebélű kisgyerök! Mönt a hasa, de nagyon mönt. 93
