Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
Jegykendő a forgószélben (Boszorkánytörténetek)
mög, aszonta az az embör. Eredj haza! Az anyád piszkos ide-odáját, ezért kék neköd a tej, te disznó! (Győri Istvánná, Bokros) 108. A tehén egy évig sántított. Húzta a hátulsó lábát. Oszt Örzse néni ott lakott a sarkon, és haragudott érte, hogy főmönt a tehén, mikó hajtottuk itatni. Még akkó amott vót a kút, messzire Belovaiéknál. Hajtottuk itatni, oszt haragudott érte, oszt nem mertünk hozzászhóni, hogy Örzse néném, csak köszöntünk neki. Tudtuk, hogy imádkozik ilyenökre, de nem mertem neki mondani. Oszt űmaga fölajánlta magát. Hogy hozzak tehénfarkát. Majd rá- imádkozok, oszt rákötözöm könnyédösen, hogy minél gyorsabban veszijje e, aszongya, aztán möggyógyul. Én oszt szaggattam ki a farkábul neki, oszt átvittem. Oszt míg imádkozott, addig három ágra fonta a farkát a tehénnek. Hazahoztam, rákötöttem, három nap múlva már nem sántított a tehén. Ez százszázalékig így van. Ez sajátmagunkon történt. A miatyánkot mondta visszafelé. Azt értöttem az utolja felé. (Tóth Antalnó, Sándorfalva) 109. Itt lakott ebbe a házba egy szlovák asszony, az kiment Szlovákiába. Oszt nekünk vót egy tehenünk. Itt vót egy nagy fa, ide vót kötve. Aztán nagyon jó tehén vót, nagytejű tehén. Mindig irigykedett. Egyszer mentem fejni, oszt tiszta véres vót a tej. Aztán hát nem mertem a férjemnek mondani, mert az nem hitt a babonaságba, hanem egy asszony mondta nekem, egy üsmerős, hogy menjek el Csanádra. Ott van egy román ember, az meg tudja mondani. El is mentem Csanádra. Meg is mondta a román ember mindjárt, hogy meg van rontva a tehenem. Hogy hát, aszongya, egy asszony a közelibe lakik, ott behányta a fődet a kerítésen körösztü, és awa rontotta meg. Hogy akarom-e én, hogy visszaadjam neki a kölcsönt. Nem akarok én semmit, csak csinálja meg, hogy jóra gyüjjön a tehenem. Hát azt vittem egy üvegbe vizet, oszt imádkozott rá, hányt bele valamiket. Oszt akkó aszonta, most mán menjek haza, és minden sarokba öntsek abbul a vízbtil az ólba, a tyúkólba, a házba, ahol csak van egy épületsarok. Mindenhova öntsek belüle. Hát hogy attul-e vagy mitül, csak jóra gyütt a tehén. Ennyit tudok. (Horváth Jánosné, Nagylak) 110. Ennek a Julisnak az anyjával mentünk a piacra, Csanádra, oszt akkor a garabolyába vót egy üveg víz. Mondom, mit akar avval a vízzé? Aszongya, hát rontásba van a tehén. Mondom, hát milyen az a rontás? Hát egy csöcsibű nem ad tejet. Ez meg van rontva. Mondom, oszt mit akar awa a vízzé? Aszongya, van itten Csanádon egy János bácsi, aszongya, oda mék el, oszt az helyre tudja hozni. Oszt akkor, mondom, ugyan már, Julis néni, hát maga ilyenekbe hisz? Aszongya, hát hallod, hiszek, mer a szomszédjukká nem vótak jóba valamikor, oszt akkor ez a János bácsi aszonta, hogy maguknak 50
