Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)

Tartalomjegyzék

Péter László (* 1926) Szegedi seregszámla. 1999. 405 1. A szerző életműsorozatának (Szegedi örökség, A szerette Város, Szőregi délutánok, Mindörökké Szeged) folytatása, alapjában azonos szerkezetben. (Emlékek, Örökhagyók, Kortársak, Magamról). A szegedi művelődéstörté­net megőrzendő értékeit veszi számba, adja régi magyar szóval seregszám­láját, mai szóval seregszemléjét. Célja, hogy globalizálódó világunkban fölhívja a figyelmet a nyelv, a költészet, a helyi művelődés és néphagyo­mány sajátos értékeinek fontosságára. Tamasi Mihály (*1931) Polgárosodás régen és most. Riportok, potrék, tanulmányok. 1999. 2361. Elemzi a polgárosodás múltbeli és jelen folyamatait, az új tulajdonos, válto­zó középosztály kialakulását. Arcképet rajzol Erdei Ferencről, Csorba Já­nosról és Túri Istvánról. Jellemzi az 1980-as évek Csongrád megyei mezőgazdaságában és iparában a rendszerváltozás felé mutató új kezdemé­nyezéseket. Oláh Miklós (*1940) A Szegedi Várbörtön és a Szegedi Fegyház és Börtön történeti kronológiája 1784-1998. 1999. 172 1. A büntetés-végrehajtási intézmények közt különösen a Csillagbörtön (1883) és az államfogház (1890) vált híressé. Főként ez utóbbiban voltak foglyok államellenes izgatásért vagy párbajért neves nemzetiségi politiku­sok, színészek, újságírók, írók, mint Gárdonyi Géza, Ady Endre, Kun Béla, Goga Octavian. Óra et labora. Hitélet és az egyház tevékenysége a Csillagbör­tönben a XIX. században és a XX. század végén. Szerk. Oláh Miklós. 2000. 199 1. Elítéltek, lelkészek és világiak emlékeznek a rendszerváltozás óta kibonta­kozó vallásos életről. Közli a kötet az intézet 1989-1999. évi jelentéseinek ide vonatkozó részeit. Madách Imre (1823-1864) A Tragédia dalai. Az ember tragédiája lírai ciklusokban. Összeállította, s a ciklusok, versek címét hozzágondolta Bene Kálmán. 2000. 212 1. 316

Next

/
Oldalképek
Tartalom