Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
Tanulmányrészletek
De föllelhetők a táltoshagyományok is, a bűbájos tradíciók, amelyek különös elevenséggel éltek a rég letűnt paraszti századokban. A már-már eltűnő képzetek vidékünkön az ő alakja köré fonódva tovább éltek, és töredékesen élnek ma is. „Olyan varázslatos embör vót...” A táltossá válás egyik feltétele a kiválasztás. A felsőbb rendelés által történő születés, valamint ennek bizonyító jele, a táltosfog. Az adatközlők közül többen meggyőződéssel állították, hogy a Teknyőkaparó táltos volt: foggal született. Ez nemcsak alátámasztotta, hanem hitelesítette is az elmondott történeteket. A táltosság másik ismertetőjegye az alakváltozás tudománya. „Ez kérőm szépen egy olyan tátosembör vót, vagy mit tudom én, boszorkány löhetött-e. Például át tudott változni. Különböző jószágalakot öltött magára-’. „Szérűn nyomtattunk a lóval, egyször csak azt mondja, nézzétök, milyen öregasszony gyün nyugatrú. Vihar lösz. Ezavarta az öregasszonyt felhő alakjába. De mire visszagyütt, alig pihékölt. Felhő alakba mönt neki. Tátos vót. Három foggal születőit”. „Összeférhetetlen táltosaink” sokszor támasztanak vihart, és az „eső ajándékáért” iszonyatos küzdelemben verekszenek meg egymással. A táltosok állatalakban való viaskodása jól ismert a szegedi nagytájon is. A felhővé változás és a felhőként való viaskodás azonban föltehetően új motívuma e hiedelemkömek. A táltosló gyakori szereplője a magyar mesekincsnek. Jellemző vonásai közé tartozik, hogy a hátán gazdájával fölemelkedik a levegőbe, és odamegy vele, ahová a gazdája akarja. Ám a táltos táltosló nélkül is képes arra, hogy óriási távolságokat bejárjon. A Teknyőkaparónak is megvolt ez a képessége: hol Fehémándorról hozott kalácsot, hol pedig a pesti piacról hagymát. Hol éppen Berlinből érkezett a ffüstökölő kubikusok közé, hol meg a legnagyobb dologidőben Szegeden, a polgármesternél ebédelt. A garabonciások szintén emberfölötti tudományukkal bűvölik el az embereket. A felsőtanyai hagyomány úgy tartja, hogy bűvös könyvükből jó termést tudnak a földekre olvasni. Tombácz János szerint a garabonciás köszönés nélkül szokott betérni a házakhoz, hogy tejet kérjen. Kimenet sem köszön, mindjárt el is tűnik. Történt azonban egyszer, hogy a garabonciás deák letette a könyvét, a gazdával pedig kiment az időt nézni. Hirtelen elkiáltotta magát: valaki kinyitotta a könyvet. Beszaladt a házba. Csakugyan, a gazda fia odahajtott a könyvben, ahonnan a vihart lehetett kiolvasni. Táltosképességei közé tartozott még az is, amelyet a Maros-parti nép szinte népmeséivé formált. „Egyször apámmal együtt arattak, osztán hazafelé indultak. Aszonta apám, üljön föl kend is a kocsira. Nem én, majd én nyitom föl a kaput kendtök előtt. Az egyik dűlőnél megrebbentek a lovak, mögjátszották magukat. Valami elsüvítött mellettünk. Hát mire hazaértünk, az öreg má ott vót". 248
