Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)

Ördöngösök (Veszettdoktor és társai)

Oszt öntsék bele a vályúba, és akkor baltával vagdossa a tejet, és akkor majd meg fog jelenni az, aki megrontotta a tehenet, és akkor fogja majd a tehén­nek a hasznát visszavinni. Azt mondja a nagymamám, hogy ez valójába így történt. Nagynehezen megfejték a tehenet, és beleöntötte a vályúba, és ahogy baltázta a tejet, aszongya, hogy megjelent a szomszédasszonya, aki tényleg, valójába tudott rontani. (Nagy Istvánná, Csanytelek) 15. Ez a Sinka olyan valami vót szegény ez is, olyan kutyapecér vót. Hall- ja-e, olyan betegek lettek a csirkék is, ez fogta magát, osztán bement. A leg­utolsó kiscsirkét is meg tudta gyógyítani. Oszt olyan beteg vót, hogy má szerették vóna szemétdombra kidobni. Ű meg megfogta, megsímogatta, a szájába köpött egyet, lenyelte, oszt mán akkor ment is tovább a kiscsirke. (Krizsán Antal, Szegvár) 16. Egyszer átment a szomszédba beszélgetni. Aszongyák, jaj nekünk, gyün Nagy Sándor! Szedjük össze a kiscsirkéket, mer kettőt-hármat elnyel. Olyan vót ez a Nagy Sándor. Megette, aszongyák, azt az élő kiscsirkét. (Gál Ferenc, Csongrád) Okozza és gyógyítja a veszettséget Kommenciót mértek neki Síróhögyön. Sok jószág vót, oszt kijárt a pusztára. Ezelőtt nem úgy vót, mint mostan, amíg löhetött, mindég pusztán vót a jószág, de a veszöttség az sűrűn kiütött kint a pusztán is. Mit vót mit tönni, Sándor bácsinak kommenciót mértek. Hátha baj vót, Sándor bácsinak szótak, kigyütt, oszt elintézte. No, majd hosszabb időre egyször főmondtak a síróhögyiek neki. Hát nem vót semmi probléma,majd egyször az egész ba­rom mögveszödött. Gyorsan Sándor bácsiér! Aszongya, tik csináltátok, tik akartátok. No, de azér majd kimék, mögnézlek bennetöket. Kimönt, szépen, alig egy párat vágatott le, üttetött agyon, nem tudom akkoriba, hogy is vót, mán én is úgy hallottam, és a többi möggyógyút. Oszt ha legelt kint a barom, ha Veszött Sándor átmönt előttük a pusztán, akkó nap nem bírtak a jószág­gal. Olyat is mög tudott csinálni. (Juhász István, Csanytelek) 1. Hát azt hallottam, hogy mikor a síróhögyi gulya megveszedett, akkor űérte rohantak, hogy valamit csináljon a gulyának. Az akkori öregek rontás­nak vették, és beszéték azt, hogy Keresztes Nagy Sándor közbejárásáva veszedett meg a gulya, hogy ötét híjják ki, és fizessenek neki érte, amié újbó meggyógyítja a gulyát. Állítólag a régi öregek szerint ő veszítette meg a gu­lyát. (Deák József, Csongrád) 182

Next

/
Oldalképek
Tartalom