Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
Ördöngösök (Veszettdoktor és társai)
Tudományosok vetélkedése Abba a boszorkányos világba történt ez. Gyütt az intéző úr, oszt a két ló nem mönt sehova se tovább. Akkor a kocsis belenyút a pakkba, kivötte a kúcsot. Rúd végire rávágott. Az ácsnak, aki a tetőt csináta, kiugrott a szöme. (Tóth József, Maroslele) 1. Olyat hallottam, hogy ez a Pamuk Pistáék möntek Szegedön. Egyször csak lecövekölt a négy ló. Sehova se. Leszállt, körülnézte. Egyször csak fölnéz az állásra, aszongya: Engedj el bennünket békével. Rossz lösz teneköd, ha nem engedsz el! Ere leszólnak ottan, mit érdeköl bennünket. Hajts, ha tudsz! Ere kihúzta a kisbaltát az ülés alól. Az egyik lovat fejbevágta, és az illető leszédült az állásrul. Ott mög is halt. Mikor leért, fölült, oszt hajtott tovább. A lovat csapta fejbe. Nem döglött mög a ló, hanem annak a fej it csapta szét, aki mögállította. (Kocsis Ferenc, Maroslele) 2. Ment kocsivá, má nem jut eszembe, hogy hova, csak ment, osztán a csárda előtt megállt a kocsi. A kocsis leszállt. Aszongya neki Veszett Sándor, hát mit akarsz? Aszongya, el akarom intézni. Mit? Akkó kivette az ülés alól a kisbaltát, oszt rávágott a rúd végire. Odabent meg egy nagy jajszó hallatszott. A kocsmába. Hát egy ember ült ottan, borozgatott, oszt lebukott. A feje véres lett. Bementek aztán. Hát mié csinátad, kérdi tűle, akit leütött? Aszongya, hát te mié állítottad meg a lovakat? (Bihari Mátyás, Szegvár) Emberek gyógyítása Ez a Sándor bácsi mög engöm möggyógyított. Úgyhogy én beteg vótam. Az orvoshon is hordozott anyám olyan tizenhárom-tizennégy éves koromba. Oszt akkó együtt ez a Sándor bácsik, mer hát többször együtt ide mihozzánk. És akkor kérdözte, hogy mi van énvelem, hát mi a bajom? Hát mink se tudtuk. Csak olyan vótam, hogy fönnjártam, de beteg vótam. Nem esött jól semmi se. Se nem öttem. Oszt aszongya neköm, fiam, gyere velem, gyerünk ki a temetőbe. Kimöntünk a temetőbe. Akkó vót neki egy botja, de azt nem vót szabad letűnni a fődre, csak úgy, hogy így [mutatja] álljon. Az el ne dűljön. Oszt akkó aszongya neköm, fogd mög, fiam, a botomat, de úgy ám, hogy el ne ejtsd! Oszt akkó ű mög ott emönt a környékbe, oszt szödött, aszonta, hogy fekete üröm. Azt szödött, oszt aszonta az anyámnak, hogy eztet főzze mög vízbe. Annyi vízbe, egy dézsába, hogy én abba beleülhessek. Háromszó köll mögcsinálni. Azt is mögmondta, hogy kétször elszédülök benne, mikó beleülök. De ne ijedjenek mög, mönjenek ki. Harmadszorra, mikó mögcsinálták, nem szédűtem e. Tovább nem vót semmi bajom se. (Ürmös Lajosné, Csanytelek) 174
