Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
A Teknyőkaparó (A szegedi nagytáj táltosa)
7'ermészeífiiiöíü képességet A nagyapám mesélte, hogy vót itten a makai pusztákon, mer ott vöt néki tanyája, vót itt egy teknyökaparó embör. Vót egy teknyökaparó. Úgy hívták, hogy Teknyökaparó. Hogy miért nevezték Teknyökaparónak, hogy talán. .. Nem tudom én. Teknyőcsinálással foglalkozott, a fűzfákból kikaparta a teknőt. Szóval, nem érdekös. Ez olyan varázslatos embör vót, aki elkezdött jövendölni. Hogy azt jövendölte, hogy idefigyeljetök, majd amikor mindön házná kőkút lösz, mindön háznál kőkémény és a löcsetlen kocsik szaladgálnak. Hát kérőm, szaladnak a löcsetlen kocsik, mögvan a kőkémény is, mögvan a kőkút. Akkor lösz egy olyan háború, hogy a fehér ló a szügyive fogja taszítani a vért, és majd nagyon sok embör elpusztul, de aki mögmarad, akkor az fog élni majd egy kis jó világot. Ez kérőm szépen egy olyan táltosembör vót, vagy mit tudom én, boszorkány löhetött-e? Például át tudott változni. Különböző jószágalakot öltött magára. Többek között az én öregapámnak az apja, ű attól hallotta, hát szájról szájra mönt ez a hagyomány. Hogy igaz vót-e, nem, nem tudom. Lát az öregapám nagyapja egy gyönyörüszép lovat, hát ő eztet csak mögnyergeli. Oda is mönt. Éppen kantár vót a kezibe, hogy hogy kerút oda, azt nem tudom. Hát föl akarja a fejire húzni a kantárt, hát akkor látja, hogy a lónak az alsó szájaszéle, az állkapcá- ja nem vót mög. No, akkor ű meghökkent, hogy milyen ló lőhet ez, és akkor ijedtibe elkezdött szaladni. Utána kiáltott a ló emböri hangon: szöröncséd, hogy rám nem úté, mer majd elvittelek vóna. Hát ez vót a Teknyökaparó. Aztán dolgozott ott a nagyapám öregapjánál és a nagyapám apjánál, mint részes. Eljött a szombat délután, na, kérőm, szombat délig dolgozunk, bemögyünk a városba. Hítták a Teknyökaparót is, hogy mönjön. Azt mondta, ü nem mögy. Jó, röndbe van, hát ha nem mögy, nem mögy. Elindútak kocsivÓ. Hun lassan, hun lépésbe, hun kocogva. Egyször csak gyün egy nagy forgószél. Az egyik embömek elkapta a kalapját. El is vitte. Úgy elvitte aza forgószél, hogy nem is tudtak utána mönni. Na, majd hazaérnek Makóra. Bemönnek, hát kérőm, kit látnak, Teknyökaparó már ott ül, és mellette vót annak az illetőnek a kalapja, amit a forgószél elvitt. És ő már nyugodtan ötté a túrúslepényt. Kérőm, hogy igaz vót, nem vót-e? Én az öregapámtul, vagyis a nagyapámtul hallottam. Hogy mi ebbe az igaz, azt nem tudom. (Czifra István, Nagyér) 1. A gazduram möntek hazafele, készültek, hát oszt aszongya neki a Teknyökaparó, mönjetök csak. Széjjel vót a sok búza. Majd összeszödöm én. Aszongya nekik, nem tudom, János bácsi, vagy minek hítták a Teknyökaparót, ugye, nem emlékszök rá, mönjetök csak nyugodtan haza. Mikor möntek haza Margittáná, körösztü a hídon, akkor kerűte el az öreg Teknyökaparó ükét forgószél gyanánt. Azután a bérös mög fogta a bicskát, belehajította a forgószélbe, de az vót a szöröncséje, hogy nem vót nyitva. No, oszt mikó mönnek haza, hát oszt kérdik az öreg Teknyőkaparótú odaha121
