G. Tóth Ilona: Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc szegedi dokumentuma a Csongrád Megyei Levéltárban - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 28. (Szeged, 2000)

Dokumentumok és regeszták 1848. március 15–1849. július 30.

urat, a haza jelen rendkívüli helyzetébeni intézkedéseiben nemcsak, mint hív fő áldo- zárt, és jogos bírát, de egyszersmind, mint hazafias ministert is jellemzi. 650 sti 659/1849. (501) április 27; 716/1849. május 1. (508); Az ide zárt meghagyás szerint, a belvárosi lelkészi hivatalnak, és ahhoz tartozó pénztárnak, Kreminger Antal préposttóli által vételére, és t. Szabados Jó­zsefnek ideigleni átadására kiküldetvén, tisztelettel jelentjük, miképp tisztelt Szabados József urat magunk mellé csatolva, még kiküldetésünk napján azonnal, a belvárosi plébánián megjelentünk, s ottan személyesen talált kát. Kreminger Antal prépostnak, a feljebb említett rendelményt felolvasván, annak értelmében, először is a lelkészséget illető pénzkezelési naplót bezárván, aszerint, pengői 287 fi 38 xrokat készpénzben, 11 darab idei kiadásokat tekintő nyugtatványokat, 7 darab kötelezvényeket, melyek részint a templom jövedelmét, ré­szint szolgálati hagyományokat tárgyaznak, úgy a templom eszközeiről készült lelet tárt, hogy a szerint min­denek, templom atyai őrködés mellett, számba vétessenek, t. Szabados József úrnak, Mihálfy Ferenc templom atya jelenlétében, által, s kézhez szolgáltattuk. Továbbá a lelkészi hivatalhoz tartozó anyakönyveket (Matri- culak), hivatalától felfüggesztett prépost úrtól által vévén, azokat a tárban találtatott egyéb, régi irományokkal együtt, templom atyai ellenőrködés mellett, szinte többször említett Szabados Józsefnek által adtuk, a plébánia alapításához tartozó egyéb bútorok kitudását s által adását, a plébánia valóságos bétöltése, és lelkészének tör­vényes bévezetése idejére elhalasztván; sti 849/1849. május 14. (620); skj/ski 125. 1849. május 21; Dáni Fe­renc, tanácsnok, és kiküldött társai, elnöki meghagyás folytán, jelentik, hogy Kreminger Antal néhai Szegedi plébános ellen, a Csanádi szent szék küldöttei által tett vizsgálat miképp ment végbe... mi, f. é. május 30-án, a képezdei épületben megjelenvén, a vizsgáló választmány tagjait, névszerint Horváth Mihály, címzetes ka­nonok és Apátfalvi plébánost, Major János, esperes és palotai plébánost, úgy Oltványi Ferenc, áldozár papot találván, mi, kiküldetésünkhöz képest kijelentettük; hogy mi a vizsgálat megejtése ellen, amennyiben a vizs­gálat által Kreminger Antalnak visszahelyeztetése szándékoltatik, ünnepélyes óvást teszünk, mert mi Kremin­ger Antal ügyét, ez elmozdítás végett, befejezett ténynek tekintjük, miután hivatalától teljhatalmú országos biztos, Gr. Batthyány Kázmér, által elmozdíttatott, amennyiben azonban, a vizsgálat által az eléretni célozta- tik, hogy Kreminger Antal, hazafiatlan hivataloskodásával, méltó büntetését elérje, annyiban, a vizsgálatkor megkívántató tanúk előállítása elrendeltetett. A vizsgálatra kiküldött választmány kijelentette, hogy az első legkevésbbé sem céloztatván, ők kiküldetésükhöz képest, a vizsgálatot megejtvén, eredményét a szent széknek felterjesztetendik. Ezen egész vizsgálatnak eljárásáról kéntelenek alólírottak kijelenteni: miképpen a feltett kérdő pontok a hatósággal nem közöltettek, de különben felolvastatni hallván, megvalljuk, hogy azok szer­kezetre nézt egyszerűek nem lévén, a tanúk felfogni sem tudták, végre, miután ezen vizsgálat eredménye a ha­tóságnak meg nem küldetett, pedig egyes tanúk vallomásából Kreminger Antal, néhai plébánosnak, nemcsak hazafiatlan hivataloskodása, de hazaárulási bűne is kiviláglik, ugyanezért alázatos véleményünk: egy kül­döttségnek kinevezése, mely megvizsgálja, és illetőleg a tanúkat kihallgassa, mely küldöttség jelentését bead­ván, a kifejlendő vizsgálat megejtése után, a kívánt intézkedések lennének megteendők. Dáni Ferenc, kirendelt tanácsnok, Mihályffy József, főügyész. Noha ugyan Kreminger Antal, volt plébánusnak Ugye teljhatalmú or­szágos biztos, Batthyány Kázmér által, tökéletesen és teljesen befejeztetett, és így tanúk kihallgatása koránt­sem a visszahelyeztetés tárgyára, hanem a hazafi kötelesség mulasztás, s illetőleg az érdemlett nagyobb bün­tetést maga után vonó tények kipuhatolására szolgálandónak vétetnék, hogy ezen mulasztással terhelt Kremin­ger Antal elleni vád minél tisztábban s igazabban kifejlődhessék, kötelessége érzetében, e közgyűlés Kremin­ger Antal ellen, mint ki e város hatósága alá esik, előfordult minden terhelő körülményeknek szoros kipuhato- lásával, minden szükséges tanúknak egyszerű kérdésekre teendő feleletjük kivételével, fő bíró, Tóth Mihály, Dáni Ferenc tanácsnok, Agátzy Dániel, tiszti ügyész, és Réh János, képviselő, megbízatnak: ski 141/1849. jú­nius 4; Kreminger Antal, Szeged belvárosi lelkésznek, hivatalátóli felfüggesztetése tárgyában... hozzánk inté­zett becses értesítése következtében, van szerencsénk a tisztelt városi tanácsnak az ugyan e tárgyban, legköze- lébb ide leérkezett miniszteri rendeletet, azon megkeresés mellett közleni: hogy, miután ahhoz képest, a fent nevezett lelkész ügyének megvizsgálása végett, Horváth Mihály, ez. kanonok, Apátfalvi, s Major János, h. al- esperes, Palotai lelkészeket, tollnoki minőségben működendő aljegyzőnk, Oltványi Pál társaságában, mai nap tartott ülésünkből a helyszínén, azon meghagyás mellett, küldöttük ki, miszerént, ezen megbizatásunkbani el­járásukat f. é. május 30-ra eső Pünkösd utáni szerdán kezdjék meg, a tisztelt városi tanács, a kérdéses ügyben tanúskodható egyéneket, ugyanazon határnapra, a fent érintett nyomozó választmányunk elébe, utalni szíves­kedjen. Csanádi püspöki sz. szék: sti 998/1849. június 18; Kreminger Antal, Szeged belvárosi lelkésznek hiva­talától felfüggesztését tárgyazó, s a Csanád megyei szentszék által hozzám felterjesztett irományokból az tűn­vén ki: hogy ezen ügy, az eddigi tárgyalás által míg annyira nem világosíttatott föl, hogy annak alapján neve­zett lelkész bűnös vagy büntelen volta biztosan kimondattathatnék, hogy ez mielébb megtörténjék, az ügy bő­vebb megvizsgálását újabban elrendelem, s a nyomozó küldöttség tagjául Mihalovics József, címzetes kano­nokot, a Csanádi, Bobory Károly, czeglédi lelkészt, a váczi megyéből ezennel kinevezem. Miről Szeged város közönségét oly utasítással értesítem, hogy a nyomozó küldöttséghez részéről szinte egy egyént kinevezni, a küldöttségnek a vizsgálatnál segédkezeket nyújtani kötelességének ismerje. Vallás s Közoktatásügyi Minister. Horváth Mihály: sti 1378/1849. július 12. (1016) 348

Next

/
Oldalképek
Tartalom