G. Tóth Ilona: Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc szegedi dokumentuma a Csongrád Megyei Levéltárban - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 28. (Szeged, 2000)

Dokumentumok és regeszták 1848. március 15–1849. július 30.

elszállásolása körül mutatkozó nehézségeket, időszerűnek ítélte a szerzet kormánytaná­csa a szegedi ház személyzetét egy taggal megkevesíteni. Mit az által vél legcélirányo­sabban kivihetőnek, ha a ház és tanodái igazgató hivatalait, de csak a jövő tanévre, nt. (nagytiszteletü) Sümeghi Pál, helybeli házigazgató, személyében egyesítendi. Ezt azon­ban a Szerződési oklevél megsértése nélkül, csak akkor foganatosíthatja, ha a tekintetes nemes tanács e tárgyra vonatkozó jóváhagyását megnyerhetni szerencsés lesz. Annál kevesebbé lehet pedig ez iránt kétsége, minél képesebb a fenn nevezett rendtag mind­annak körültekintő teljesítésére, mi a tekintetes nemes tanácsnak fel, és középtanoda kö­rüli gondoskodását mindenképp megnyugtathatja. Mely ügybeni válaszáért, midőn a te­kintetes, nemes tanácshoz egész bizodalommal esdünk, magunkat s a Szegedi ház sze­mélyzetét nagybecsű kegyébe ajánlva hivatalos tisztelettel vagyunk: Palotai József, a kegyes tanító rend kormányzója. Horváth Cyrill, kormánysegéd. Mely korszerű gondoskodás közelismeréssel fogadtatván, e részben a szerzet kor­mánya, egyszersmind oly kijelentéssel, értesítendő, miképp egy személyben egyesítet- vén az igazgatói hivatal, a fizetés is csak ezen egy minőségre fog kiszolgáltatni. 369 ski 369/1848. október 9. 370. Az Országos teljhatalmú Biztostól Szeged város Tanácsának! Meghagyatik, hogy: 16 fanyerget, 16 pokrócot, 16 Farmatringot, 16 alsó lekötőt, 16 felső lekötőt, 32 darab kengyel szíjjal, melyekből 4 vasból legyen készítve, kengyel vassal együtt, 28 darab kengyel vasakat, 17 darab vakarát, 17 darab lókefét, a legrövi­debb idő alatt beszerezvén, azokat múlhatlanul ide szállítani tartsa szoros kötelességé­nek. Beöthy Ödön. E részben elnök polgármester által időközben a meghagyásnak elég tétetett, mire nézve az árjegyzék bemutatása mellett meghagyatik a pénztári tisztségnek, miszerint az illető 250 pft, 12 xrnyi összeget kifizetvén, ezt különös rovatban, az 50 000 pfnyi sege- delmi pénzből, kiadásba tegye. 370 ski 373/1848. október 9. 371. Szabad Kir. Szeged város Őrség Zenekara által tett szolgálatáért: Augusztus 3; A veszprémi honvéd őrsereg elfogadása a budai kapunál, onnét bekí­sérve 6 f, 12 xr; Augusztus 4; A zászló szentelési ünnepély, 6 f; Augusztus 4; délután, a Székely határőr elfogadása a Vásárhelyi kapunál, 6 f, 12 xr; Augusztus 5; A Gőzösön érkezendő honvéd elfogadásáért, 6 f; Augusztus 5; A Gőzöst várva, 6 f; Augusztus 7; A Honvéd elindulása a Gőzösön, 6 f, Augusztus 7; A Huszárok bekísérése a felsővárosi kapunál, 6 f, 12 xr; Augusztus 9; Őnagysága hadiminister: Fáklyás zene, 6 f; Augusztus 19; Toborzás alkalmával, 6 f; Szeptember 3; A marsch mezei kiállítás alkalmával, 6 f;' 197

Next

/
Oldalképek
Tartalom