G. Tóth Ilona: Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc szegedi dokumentuma a Csongrád Megyei Levéltárban - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 28. (Szeged, 2000)

Dokumentumok és regeszták 1848. március 15–1849. július 30.

Mire nézve, a f. hó 25-én tartatott választmányi ülés határozatához képest, a vetet- len földek, úgy az elhagyott szöllö, s herés földek Mihálovits Miksa, Torontáli kiküldött elnöklete alatt, Körösi József Szegedi képviselő, Mayvald Lajos, és Marothy Mátyás mérnökök által, az illető uradalmi tisztek hozzájárulásával kiosztandók, s illetőleg elár- verezendők lesznek, olly kijelentéssel, miképpen ezen állapot Török Gábor, Bánsági or­szágos Biztos további jóváhagyásától feltételeztetik, ki is, az eddig közbejött adatok nyomán, a segéd kormánybiztosi hivatal utján, ezen állapotról értesitetend. A földek ki­osztása alkalmával szükséges kotsik és napszámosok félfogadása a küldöttségre bízatik. Egyszersmind a netalán jelentkező zálog birtokosok igazai figyelembe veendők. Molnár Pál Szeged város főjegyzője. 340. számú rendeletemet, és a tisztviselőknek 363. szám alatti kiadott utasítást, tu­domás és mihez tartás végett, több példányokban ide mellékelvén, ezeknek folytában, rendelem, miszerint a városi tanács tüstént intézkedjék: 1. A város határában lévő minden elhagyott, és vetetlenül maradt földek azonnal összeírassanak, s nehogy azok e f. évben termés nélkül maradjanak, s ebből az országra nézve tetemes kár háromoljék, lehető feltételek mellett, például felében, vagy mi még célszerűbb, holdanként fizetendő, mérsékelt pénzbeli bérért menekülteknek, vagy a kö­rülményekhez képest, más szorgalmas földmíveseknek kiosztassanak, és kiadassanak, késedelem nélkül, mivel a szántás ideje még rövid ideig tart. 2. A hazához hűtelenek, és az ellenséggel cimborálók földjei és egyéb javai hala­dék nélkül írassanak össze, ide értvén mindazokat, kik lakhelyeiket elhagyták, vagy pe­dig, az ellenséggeli tartás vádjával terheltetnek. E rendeletem mikénti teljesítéséről a városi tanács jelentését időnként elvárom. Ve­zérfőispán s országos teljhatalmú biztos, Gróf Batthyány Kázmér. Városunk határában oly gazdátlan földek, melyek vetetlenül hátrahagyattak volna, tudomásunk szerint ámbár nem találtatnak, mindazonáltal azoknak határán lennének, ki­nyomozására, úgy a hazához hűtlenek és az ellenséggel cimborálók földjei s egyéb javai összeírására egy több tagból álló küldöttség, mely már munkálódik, neveztetvén ki, melynek eredményét, úgy a küldöttség eljárásairól teendő jelentését annak idejében tisz­telt országos teljhatalmú biztos úrnak megküldeni nem késlekedünk. A küldöttségnek meghagyatik, hogy a szőregi, gyálai s egyéb bánáti földeknek mi módoni használása irányában Osztróvszky József, segédkormánybiztossal, magát érte­kezésbe tévén, utasításait e részben kikérje; többnyire, valamint ezen rendelet mikénti foganatosításáról, úgy e városból megszökött hűtlenek javaik elkobzása irányában, már e tanács részéről tett intézkedésekről, és azokért bejött öszletnek hova leendő fordítása irányábani utasítás kikérése mellett, országos teljhatalmú biztos úr értesíttetni, s Bács megye lakóihoz intézett rendelet, a tanács minden tagjának kellő használat végett, egy példányban kiadatni rendeltetik. 623 skj 88/1849. április 10; Szeged Város Védbizottmányának Jegyzőkönyve 1849. április 25; Vegyes Választmány Jegyzőkönyve, 1849. április 30; sti 583/1849. április 16. (421) 332

Next

/
Oldalképek
Tartalom