G. Tóth Ilona: Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc szegedi dokumentuma a Csongrád Megyei Levéltárban - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 28. (Szeged, 2000)
Dokumentumok és regeszták 1848. március 15–1849. július 30.
sok hibás rajzok és beigtatások miatt, használhatatlanok lennének; vizsgálattétel és véleményezés végett, a tisztelt tanács által, megbízatva lévén, alul írottak tisztelettel jelentik, hogy az említett térképeket megvizsgálván, azokat csakugyan annyira eltorzítottak- nak találtuk, miképp bátran állíthatjuk, hogy maguk azon mérnöki egyének, kik rajtuk méricskéltek s osztály vonalakat huzigáltak, sem tudnának azokon elmenni. Ezen eltorzítás Halácsy Miklós, volt főmérnöknek, tapasztalatlan gyakornokai által történt, kiknek hibás munkálataik sírnak ki belőlök. Azonban a szakaszok ily állapotban nem maradhatnak; szükséges, hogy a hatóságnak tökéletes térképei legyenek, melyek szerint intézkedhessék, azért ajánljuk, hogy a fent tisztelt Béró Jánosné asszonyságnak, 1157 szám alatt lévő, egész kaszálója, mely a 133., 134., 148. és 149. szakaszokra terül, minden, rajta történt osztályokkal együtt, újra felmérettessék s authenticáltassék, mely szerint azon szakasz, mely a szigort ki nem ál- laná, elvetessék, s helyébe más, tökéletes szakasz készíttessék. Mi a munka költségét illeti, midőn a város határa mértetett, 7 1/2 xrba került minden hold, a puszta úgy osztva, és csak 506 hold, azért holdja most valamivel többe fog kerülni. Úgy véljük azonban, hogy 10 xr holdját, fog találkozni mérnök, ki azt elvállalja. Lengyel Pál kirendelt tanácsnok, Maróthy Mátyás, városi főmérnök. 541 sti 203/1849. január 25. (147) 542. Tisztelt tábornok úr! Lázítás miatt befogott, Nagy Károly, pestmegyei esküdt ügyét illető irományok, a tisztelt főparancsnokságnak, mai napról kelt, hivatalos levele folytában, azon kitétel nyomán tétettek át a városi hatósághoz, minthogy „az illető főparancsnokság által alakított rögtönítélő haditörvényszék polgári egyének fölött ítélni hatáskörét haladónak találta”. Ez érdemben, a tisztelt főparancsnokság figyelmét hivatalosan felkérjük az iránt, miképp a Közlöny hivatalos lapnak f. é. január 21; 7. számában, a honvédelmi bizottmánynak, Debrecenben, f. h. 20. kiadott olyatén rendelete foglaltaik, mely szerint: „a nemzet, az isten és az igazság nevében kijelentetik: hogy aki a haza, s törvény ellenségének kezéből bármi megbízást, vagy hivatalt elfogad; az hazaáruló; s a népnek isten vagy a haza iránti kötelessége azt, mint honárulót, a nemzet seregei legközelebb fekvő vezérének, katonai törvény szerinti büntetés végett, átszolgáltatni.” Mire nézve, azon hűség és ragaszkodásnál fogva, mellyel a honvédelmi bizottmány, mint törvényes kormányunk iránt, viseltetünk: tisztelettel felkérjük tábornok urat, méltóztatnék az ezúttal viszont átküldött iratok nyomán, az érdeklett ügynek elítélését, mielőbb hathatósan eszközlésbe vétetni. Gróf Vécsey tábornok, és a mozgó hadsereg fővezérétől Hivatalosan ezennel meghagyatik a város hatóságának, miszerént, minden Szegedi mészárost, üzletéhez mért, nagyobb bankjegyek helyett, nevezetes apró bankjegyekbeni összeg kiadására kényszeríteni el ne mulassza, az apró bankjegyek hiánya okozta zavar e rendszabály végrehajtását mielőbb sürgetve. Gróf Vécsey tábornok, mozgó hadsereg parancsnoka. 279