G. Tóth Ilona: Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc szegedi dokumentuma a Csongrád Megyei Levéltárban - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 28. (Szeged, 2000)

Dokumentumok és regeszták 1848. március 15–1849. július 30.

Tisztelt hadi bizottmány! Mióta az újoncok avattatása városunkba felkerült, oda annak ellenőrködésére én valék s jelenleg is kirendelve, ahol is, hogy mily szorgalommal, s miképpen jártam el? az a hadi választmány előtt eléggé esmeretes; de naponként délelőtt, délután ott lenni kötelességemmé lévén, kívánatom legkevésbé se igazságtalan: hogy akkoron, midőn e hivatásom miatt, házi dolgaimat s mesterségemet nélkülöznöm kelletik, ettül, amelynek felelősségével is tartozom, legalább bizonyos napi fizetések adassanak. Ezen óhajtáso­mat a t. hadi választmány elébe terjesztve, reményiem, hogy ha nem is élőbbről, de leg­alább bizonyos napi fizetések adasanak. Ezen óhajtásomat a t. Hadi választmány elébe terjesztve, reményiem, hogyha nem is élőbbről, de legalább f. é november hó 1-től bizo­nyos napi fizetést határozand, amely napi fizetés mindaddig járand is, még ezen hivatá­somat teljesítendem. Kunszt József, főhadnagy. Folyamodó napi díjául 30 pengő xok állapíttatván meg, meghagyatik Pintér János főkamarásnak: hogy ezen 30 p xnyi napi díjt, 1848. évi november hó 1-ső napjától szá­mítva, e mai napig, folyamodó Kunszt Józsefnek, a városi tárból kifizesse, és számadá­sában rendes kiadásba iktassa. 521 ski 3/1849. január 8. (485) 522. Miután a katonaságnál hadnagynak neveztettem ki, a törvény értelmében, mint ka­tonatiszt, többé gyámság alá nem tartozók, ennél fogva, megkérem a tisztelt tanácsot, méltóztatna a Szegedi gyámnoki tisztségnek meghagyni, hogy a kezelése alatt lévő, pengői 136 ft örökségemet beszerezze, és nekem kezemhez adja. Dobszay Sándor, utász hadnagy. 522 sti 111/1849. január 17. (74) 523. A honvédelmi bizottmánynak, hazánk javára s városunk védelmére tett, intézkedé­seiben, a közgyűlés teljes megnyugvását találja, s azért, a kormány élén álló, fáradha­tatlan hazafiaknak méltó elismerést, s hála köszönetét szavaz, bejelentvén azt, hogy, valamint az ország kormányának, Budapestről Debrecenbe lett, áttétele a haza érdeké­ben történt, ugyanazon kormány szeretetében, s ragaszkodásában, városunk közönsége, teljes mértékben osztozik. Az ide rendelendő haderőnek nemzetőrségünk általi támo­gatására nézve tegnap tartatott hadi választmányi ülésben, gr. Hadik Gusztáv főparancs­nok úr egyetértésével, kellő intézetek tétetvén. 523 ski 8/1849. január 15. (45) 268

Next

/
Oldalképek
Tartalom