G. Tóth Ilona: Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc szegedi dokumentuma a Csongrád Megyei Levéltárban - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 28. (Szeged, 2000)

Dokumentumok és regeszták 1848. március 15–1849. július 30.

512. Csola István, Rózsi Ferenc, Ábrahám András, Pálinkás Rozáli István és Ábrahám Parázs Antal, Szeged alsóvárosi lakosok, panaszosan terjesztvén fel a honvédelmi bi­zottmányhoz, miszerént, a városi főkapitányok őket, okkal be nem bizonyított, puszta gyanúból, nyugtalanítja, s a város szolgái által, naponként, este 6 órakor a város házá­hoz hajtva, reggelig becsukatja, ennél fogva, felszólíttatik Szeged város közönsége, a panasz iránti határozat végett, ezen eljárása okairól, jelentést tegyen. Az országos hon­védelmi bizottmány elnöke, Kossuth Lajos. 512 sti 20/1849. január 1.(16) 513. Midőn, az ide mellékelt, Tar Ferenc, lovas nemzetőrseregi őrnagyhoz címzett, irat­nak kézbesítése iránt, a város hatóságát felszólítaná a Belügyminisztérium, figyelmez­teti egyszersmind, hogy, midőn Korda János, térparancsnok, a nemzetőrseregi szolgálat, és kötelesség teljesítésére szigorúan ügyel, térparancsnoki hivatását teljesíti, de, miután a helybéli nemzetőrsereg, a város hatósága közvetlen felügyelete alatt áll, némely, csu­pán helyhez kötött hiányok elhárítása végett, forduljon ő előbb a város hatóságához, ha ott mi sem történnék, tegye jelentését a felsőbb hatóságokhoz. Az országos honvédelmi bizottmány meghagyásából, a térparancsnok felterjesztett panaszára, vizsgálat rendeltetik, mihez képest, a panasznak másolatbani megküldése mellett, tétessen a város hatósága e tárgyban szoros vizsgálatot, s annak eredményét, mielőbb, küldje fel a Belügyminisztériumnak. A honvédelmi bizottmány tagja, Nyáry Rókus. Miután Tar Ferenc, lovas nemzetőrségi őrnagy, az alsó táborba lett elmenetelével, kötelességét teljesítette, az ellene tett panasz nyománi vizsgálat elenyésztetend. Tar Ferenc úr, a Szegedi lovas nemzetőrsereg őrnagyának, Szegeden Korda János, térparancsnok, az országos honvédelmi bizottmánynak, panaszképp, felterjesztette, hogy őrnagy úr november 22-én, mivel lova nem volt, a verseczi táborba vonult 4 lovas századdal, amint pedig kötelessége hozta volna magával, el nem indul­hatott, felterjesztő továbbá, hogy a lovas nemzetőrsereggel semmi gyakorlat nem törté­nik, ismét azon okból, mert sem önnek, sem segédtisztének lovaik nincsenek, midőn őr­nagy urat, nem csekély fontosságú kötelességének pontos teljesítésére figyelmeztetném, felszólítom egyszersmind önt, hogy legrövidebb idő alatt mind ön, mind pedig a segéde, magukat hasznavehető nyerges lóval ellássák, mert jelen körülményekben a kiindulást minden órán várhatják, az álladalom pedig mindég, kivált most, díjazott tisztjeinek hasznukvételét, minden joggal követeli. Kiss Károly, alezredes. A hon jelen bonyolódott körülményei, midőn magyarnak lenni, vagy nem lenni kérdésben forog, minden honfitól a tevékenységet igényelhetni, de annál inkább azok­tól, kik kormányi fizetést húznak. A Szegedi nemzetőrségnek több őrnagyai voltak, Csuha őrnagyot kivéve, a nemzetőrséggel semmi gyakorlatot nem tevének. A lovasság őrnagya, Tar Ferenc úr, múlt hó közepén megérkezvén, november 22-én, rendelet foly­tán, a 4. lovas század, 182 személyzetből, Versetzi tábor erősítésére elrendeltetvén, a 264

Next

/
Oldalképek
Tartalom