G. Tóth Ilona: Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc szegedi dokumentuma a Csongrád Megyei Levéltárban - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 28. (Szeged, 2000)

Dokumentumok és regeszták 1848. március 15–1849. július 30.

tónadrággal, 1 pár csizmával, és egy rövid, a mozgásban nem gátló szür-köpeny-kankó csuhával, vagy más, e nemű, felső ruhadarabbal; a podgyász vitelére pedig egy vászon­zsákkal, a töltényekre egy közönséges, minden cziffaság nélküli bőrtarisznyával. Egy szóval, a szükség azt kívánja, hogy minden cziffaság és egyenlőség utáni törekvéssel felhagyjunk, de legyünk utána, hogy minden ember jól és czélszerűen legyen öltözve”, elhárítva látom; másfelől a haza állapotja mentül számosabb önkintes csapatoknak rög­töni kiállítását kívánja: kérem tisztelt Szeged városát, szíveskedjék a toborzást újra el­kezdeni, és a beállott önkénteseket azonnal fölfegyverezve, haladéktalanul, habár kisebb csapatokban is, ide Szolnokra, már itt levő bajtársaik után indítani. Görgei Arthur, Őrnagy. Idő közben minister elnöki rendelet folytán a toborzás iránt kellő intézkedések té­tettek. 355 sti 2302/1848. szeptember 18. (3817) 356. A „Munkások Újsága” című, Táncsics szerkesztette hírlap, kivált a jelen átalakulá­si korszakba, az érdekeket, mely lázítólag ébresztő s a tulajdont kárhozatosan tiporó mindennapi tartalma nyilván mutatja. Az ily vészteljes, ragályos gyomot addig, míg nem késő, kiirtani, és pedig a rendkí­vüli körülmények között, rendkívüli úton és rögtön megszüntetni eszközleni mulasztha- tatlan kötelességünknek esmérvén. Siettünk a belügyi minisztert figyelmeztetni, és fölhívni az eránt: hogy a bel csen­det és vagyonbiztonságot veszélyeztető, ezen hírlapnak elkobzása és általános eltiltása iránt most, midőn a rögtönzést parancsoló idő, a sajtó törvény útjáni eljárást meg nem engedi, nyomban, és erélyesen intézkedjen, s ebbeni kívánságunk teljesülését annál fog­va is reméljük, mert ezáltal a köz rendi nép sem fosztatik meg olvasási mezejétől, a „Népbarát” hírlapot épületesen használhatván. Melynek sikeríthetésére segítkezőket és hasonló fólszólításokat amidőn hazafiúi lelkesedéssel kikérnénk. Zemplén megye közönsége. Az érintett lap Budapesten, a kormányszékek helyén jelenvén meg, e részben a ha­tósági intézkedés feleslegesnek találtatik. 356 sti 3781/1848. szeptember 18. (2266) 357. Az országos hadi tanács által azon jog adatott a honvédi zászlóaljnak, hogy a zász­lóaljban lévő, merőben javíthatatlan egyéneket, a többiek közül kiküszöbölve, a legkö­zelebbi polgári dolgozó házba adhatják, addig ott maradván, míg az álladalom által reá fordított minden költségeket le nem dolgozza, ezen jogot használandó, a zászlóalj múlt napokban küldött 5 ilyen honvédet, azóta ismét 2 honvéd, elkövetett bűnéért, ily dolgo­zó házba átadatni rendeltetett. 188

Next

/
Oldalképek
Tartalom