Blazovich László: Demokrácia és választások Magyarországon. Csongrád megye - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 27. (Szeged, 1997)

Kovács László Imre: Az 1990. és 1994. évi parlamenti választások néhány sajátossága

lülreprezentáltsághoz vezet az a tény, hogy a pártok nem rendelkeznek szilárd választói bázissal. Fontos kérdés, hogy várható-e a jövőben a szavazóbázisok tagoltabb elrendeződése és stabilizálódása. Ennek áttekintése azonban már a hazai pártstruktúra és a politikai kultúra alakulásának folyamatát érintené, s így jóval meghaladja e rövid választáspolitológiai előadás tematikai és terjedelmi kereteit.

4. Választási rendszerünkben különböző „szűrők” működnek, amelyeknek nem elhanyagolható hatásuk van az eredményekre. Ez a kérdés szintén az arányos képviselettel függ össze, de annak egy kevéssé vizsgált területét, a parlamentből kiszorult politikai pártok szféráját érinti. A választási rendszerekben kétfajta szelekció érvényesül. Az egyik már az indulásnál kiszorítja a résztvevők egy csoportját, a másik a mandátumelosztás technikája révén nem juttat mandátumot a pártok egy részének. Az első mechanizmus a magyar választási rendszerben elég hatékonyan működik. Az egyéni jelöltek indulásának szabályainál már utaltam arra, hogy az ajánlócédulák rendszere a pártok listaállítási lehetőségét is eldönti. Folytatva az ottani adatsort, 1990-ben a legalább egy egyéni jelöltet indítani képes 29 párt közül 19 tudott legalább egy megyei listát állítani, és csak 12 volt az országos listás pártok száma. 1994-ben 35 pártból 19, illetve 15 volt sikeres. A választási rendszer logikájából az következik, hogy az országos listát állítani nem tudó pártok helyzete eleve kilátástalan, hacsak az egyéni kerületekben nem szereznek 1-1 mandátumot. A képviseletre esélyes szereplők száma tehát már a választás előtt jelentősen csökken, s ez a meglehetősen bizonytalan és esetleges ajánlócédula-gyűjtési folyamat következménye. Azonban nem csak az indulás, hanem a szavazatszerzés esélye szempontjából is döntő ez a mozzanat, hiszen a polgár csak a saját megyéjében induló pártokra voksolhat. Ez azért fontos, mert 1990-ben az Agrár- szövetség került abba a helyzetbe, hogy — amennyiben az összes területi listán és nem csak a 20-ból 18-ban gyűjthet szavazatokat, és ott is megszerzi az átlagos támogatottságot - összes szavazatainak aránya meghaladta volna a 4 százalékot, így az országos listáról képviselőket juttathatott volna a Parlamentbe. 1994-ben ilyen helyzet már nem állt fenn, a limitet legjobban megközelítő Munkáspárt (3,19 %) minden megyében és Budapesten is tudott listát állítani, az őt követő Köztársaság Párt (2,55 %) és Agrár- szövetség (2,10 %) és MIÉP (1,59 %) a fenti korrekcióval sem került volna 5, de az 1990-ben érvényes 4 százalék fölé sem.

A szűrő másik típusa már a szavazás után szelektál. Ez a jogi vagy explicit küszöb, melynek 1994-re történő emelése köztudottan nem változtatott az eredményeken. Ugyanakkor — s erre keveset hivatkoznak — minden választási rendszerben működik egy implicit küszöb is. Ez az az előre nem meghatározható, de a választások után kiszámítható szavazatmennyiség, amely alatt nem jut mandátum egy pártnak sem. Sokan tévesen azt gondolják, hogy a 4 illetve 5 százalékos limit nélkül összességében sokkal arányosabb képviselet jött volna létre. Ez nem így van. A limit alatti pártok összesített szavazatarányának megfelelő mandátumtömeg (1990-ben 15,9; 1994-ben 12,7 százalék), mintegy 60 illetve 50 képviselői hely az explicit küszöb nélkül sem jutott volna e pártoknak. Ebből 1990-ben 26-ot, 1994-ben 20-at kaptak volna (lásd az 5. és 6. sz. táblázatot).

Végifuttathatjuk a mandátumelosztást az egész rendszeren úgy, hogy megtartjuk az érvényes előírások minden elemét — kivéve a jogi küszöböt. Változatlan marad te69