Blazovich László: Demokrácia és választások Magyarországon. Csongrád megye - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 27. (Szeged, 1997)
Kovács László Imre: Az 1990. és 1994. évi parlamenti választások néhány sajátossága
A pártok közötti vita az alapelvek elfogadása után a részleteken folyt, a rendszer belső arányain, látszólag „technikai”, de politikai tekintetben, az esélyek szempontjából nagyon is fontos kérdéseken. Szabályozni kellet a választáson való indulás lehetőségét. Az MSZMP és az EKA pártjai — a „harmadik oldal” minden tiltakozása ellenére — megegyeztek abban, hogy a majdani küzdelemben csak pártok vehetnek részt. Az indulási kritériumokat az MSZMP nehezíteni, az ellenzék könnyíteni igyekezett. Például az egyéni kerületi ajánlások számát illetően az MSZMP 1000, az EKA 500 „kopogtatócédula” összegyűjtését javasolta, így alakult ki végül a 750-es limit. Ugyanígy a két álláspont (5 illetve 3 százalék) átlagában határozták meg a listás mandátumokra vonatkozó 4 százalékos bekerülési küszöböt. A magas parlamenti létszám is az egyéni és a listás mandátumok belső arányairól folytatott vita kompromisszumos eredményeként alakult ki. (Ehhez hozzájárult a törvényt elfogadó parlamenti vita is, melynek során az egyéni kerületek számát tovább növelték.) Sajátosan alakult ki az eredménytelen első forduló esetén alkalmazandó továbbjutási szabály. Ismeretes, hogy az egyéni kerületekben az első fordulóban 50 százaléknál magasabb részvételi arány szükséges az érvényességhez. (Amennyiben ez nincs meg, a második fordulóban minden jelölt újra indulhat a választáson.) Érvényes első fordulóból viszont a szavazatok abszolút többségével lehet elvinni a mandátumot. E feltétel híján beszélünk eredménytelen választásról. Ekkor viszont a második fordulóban azok vehetnek részt, akik az elsőben megszerezték a voksok legalább 15 százalékát, de ha nincs három ilyen jelölt, akkor az első három mindenképp. Ez a nemzetközi gyakorlatban szokatlan szabály az MSZMP követelésére került be a rendszerbe. Az 1989 nyarán tartott időközi választásokon ugyanis a második körben az MDF és az MSZMP jelöltjei álltak szemben egymással, és ellenzéki győzelmek születtek. Az MSZMP számára világossá vált, hogy győzelmi esélyeit rontja a kétszereplős választás, hiszen így az ellenzéki szavazótáborok egyesítésére van lehetőség. Ha azonban a második forduló legalább három jelölt versenyét hozza, elképzelhető a relatív többség, tehát a mandátum megszerzése. (Ez a feltevés az 1989 nyári erőviszonyok alapján indokoltnak látszott. Az időközi választások és a közvéleménykutatások is azt mutatták, hogy az MSZMP ebben az esetben eséllyel veheti fel a versenyt az ellenzéki pártokkal. 1990 tavasza ekkor még igen messze volt...) E mozzanatok is jól példázzák, hogy az 1989 őszén létrehozott választójogi törvény politikai kompromisszumok sorozatának eredménye. Benne világosan kirajzolódnak a tárgyaló felek — a régi és az új politikai aktorok — érdekei. Ugyanakkor a választási rendszer szakmai szempontból is védhető volt, mert:- a szisztéma a modem demokráciákban alkalmazott mindkét képviseleti elvet (egyéni-területi és pártlistás-arányos) érvényesíti;- az érvényességi és eredményességi küszöb az új demokratikus struktúra legitimitását látszott szolgálni;- a 4 százalékos küszöb a kormányozhatóság szempontját vette figyelembe, elkerülendő a törvényhozás túlzott szétaprózódását;- kompenzációs mechanizmusokat építettek be az arányos képviselet érdekében;- a kombinált rendszer a politológiai szakirodalomban folyó, a választási szisztémák előnyeit és hátrányait taglaló vitákban sokak által támogatott megoldás. 63
