Blazovich László: Demokrácia és választások Magyarországon. Csongrád megye - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 27. (Szeged, 1997)
Benkő Péter: Többpárti választások Csongrád megyében 1990, 1994
at, és a baloldal 32-t. A baloldal csak az új szegedi választókerületben élvezett — mintegy 38 százalékos — relatív többséget. A liberális középpártok (ide számítva a Köztársaság Pártot is) két választókerületben dominánsak: Szeged északi városrészén és a szentesi kerületben. Az előbbiben kisebb (38 %), az utóbbiban nagyobb (39 %) fölénynyel. A jobboldal négy választókerületben került többségbe: Makón kismértékben (35 %), Dél-Szegeden és Csongrádon (38 %) számottevő dominanciával, Hódmezővásárhelyen és környékén Rapcsák András jóvoltából az egyéni jelölteknél abszolút többségű (52 %), de pártlistán csak 35 százaléknyi. Amennyiben tehát érvényesült volna a „blokkfegyelem”, vagyis az első fordulón egy irányzathoz szavazók szolidaritása, akkor a második fordulóban a jobboldal győz és megszerzi a mandátumok abszolút többségét. Megyénkben tehát eredetileg a baloldalnak lényegesen rosszabbak voltak a kilátásai, mint országosan, ugyanis az utóbbinál a blokkosodás szerinti esély az egyéni jelöltek győzelmére 4:2:2 a baloldal javára, Csongrádban pedig 1:2:4 arányú a jobboldali fölény. A két forduló közötti kampány és a polgári-jobboldali táborok szavazóinak „fegyelmezetlensége” azonban visszájára fordította a liberális és konzervatív elvárásokat. A nem teljesen szocialista győzelmű megyék között párját ritkítóan, minden csongrádi választókerületben az első forduló első helyezettje lett egyéni képviselő, vagyis öt szocialista, egy szabad demokrata és egy kereszténydemokrata támogatottságú jelölt. Ugyanis csak a baloldali egység funkcionált, a liberális alig, a jobboldali még kevésbé. A legtöbb helyen még az első fordulóban nem baloldali szavazók is voksoltak az MSZP jelöltjeire. Éppen csak ott nem működött nagyobbrészt a baloldali szolidaritás, ahol nem is volt rá szükség. Annus József így is közel tíz százalékponttal megelőzte szabad demokrata versenytársát, s ekkor is a legtöbb szocialista szavazatot kapta (44,2 %). Még Botka Lászlónak kellett nélkülözni a teljes baloldali szavazótábort, legalább 200, korábban munkáspárti vagy szociáldemokrata szavazó (csak egynyolca- duk) nem rá szavazott, vagy inkább: nem szavazott. Ennek ellenére két országgyűlési képviselővel szemben is győzött. A többi szocialista jelöltnél — a második helyezetteknél is (!) — legalább 300 usque 1000 más táborbeli többletszavazat mutatható ki. Sőt, Hajdú János, akivel szemben a választókerületben nem állítottak sem munkáspárti, sem szociáldemokrata jelöltet, tehát az első fordulóban egyedüli baloldaliként állt ki, a második menetben 1368-cal több szavazattal tíz százalékpontra növelte előnyét SZDSZ-es riválisával szemben. A konzervatív Dél-Szegeden győztes Géczi József állítja: „A hívőktől is kaptam szavazatokat. Pap barátaim egy kis része ott tévedett, hogy belekeveredett a politizálásba...”. (Délmagyarország, 1994. május 30.) A liberális blokk szolidaritása alig-alig érvényesült. A kisebb középpártok szavazói tömegesen távol maradtak, vagy az MSZP-re szavaztak. Legkevesebben — valószínűleg a kiélezett verseny miatt — a makói szabad demokraták fosztották meg támogatásuktól (legalább 900-an), és legtöbben éppen Rózsa Editet (3300 szavazó), pedig ő is kevéssel maradt le az első fordulóban az első helyről. Még a győztes Gombos András (Szentes) is minimum 2800 liberális szavazattól esett el, szerencséjére választókerületében majdnem annyi támogatója volt az első fordulóban a kisebb középpártoknak, mint neki — így jutott is, maradt is. Rá is a liberális pártok szimpatizánsainak csak kisebb része szavazott. 55
