Blazovich László: Demokrácia és választások Magyarországon. Csongrád megye - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 27. (Szeged, 1997)
Ruszoly József: Országgyűlési képviselő-választások Csongrád vármegyében 1848-ban
100 ezüstforint évi biztos jövedelem alapján fölvettek (20,13 %), a maradék 1/6 részbe pedig a részi jogú nemesek (6,71 %), az értelmiségiek (3,36 %), valamint a kézművesek és kereskedők tartoztak (5,64 %). Szentesen, amint azt már a Fényes Elek vezette Országos Statisztikai Hivatal adatai is elemezve kimutattam, 20 060 lakossal számolva ezek 7,93 %-át adta az 1591 választóképes. E viszonylag magas számarány azonban abból adódott, hogy a városi központi választmány összeírói a szabad királyi városokra szabott — a jelek szerint meg sem becsült — 300 forint ingatlanértéket vették alapul, nem pedig a minimálisan 1/4 jobbágytelket, s — miként a „megyei” kerületekben is — kézművesek esetén aligha vehették figyelembe a segédtartás föltételét. A szentesi 1590 választó így oszlott meg: régi jogon nemes 100 (6,29 %), értelmiségi 44 (2,77 %), 100 forint biztos évi jövedelem alapján 12 (0,75 %), kézműves 275, kereskedő 7 (együtt 17,74 %), telkes gazda 444 (27,92 %), egyéb — 300 forint értékűként számontartott — birtokra (háza és/vagy szőlője) alapján beírt (ideértve az 1/8 telkeseket is) 708 (44,53 %). Kétség nem fér hozzá, hogy ez utóbbi, a választóközönségnek csaknem a felét kitevő csoport tagjainak jórésze — e cenzus szoros értelmezése mellett — kiesett volna. Hogy ez mennyire valószínű, mutatja Hódmezővásárhely esete, melynek 36 733 lelket számláló lakosságára — az Országos Statisztikai Hivatalnak küldött jelentés szerint — mindössze 1227 választó esett (3,34 %), mely arány a tápéi kerületinek felel meg. Itt persze figyelembe kell venni, hogy a potenciális választópolgárok kerületenként változó aktivitással íratták magukat össze. Úgy látszik, hogy Vásárhelyen, ahol nemigen lehetett pártoskodás, kevésbé törekedtek erre, mint Szentesen, ahol viszont a város vezetői ezt jobban szorgalmazhatták.41 12. „Csongrád [vm.]. Csend.” E nem éppen bőbeszédű tudósítás a címét Nemzeti Újságról Nemzeti-re csonkított konzervatív politikai napilap június 8-i számában olvasható. Ismétlésként, hiszen egy tömör híradás „Szeged. Csend.” Már május 2-án megjelent hasábjain. Hogy nem volt egészen csönd, arról a különösen a Szentes contra Csongrád vármegye jogvita kapcsán már meggyőződhettünk. Csend volt viszont a konzervatív táborban, melyet a Kárász Benő főispán irányította szabadelvűek a május 2-i lemondatással és tisztújítással — miként országszerte — teljesen visszavetettek. A nyilvánosság előtt emiatt a vásárhelyi Basa József — a Bach-korszakban szentesi főszolgabíró — emelte föl május 14-i cikkében a szavát két lapban is elhelyezett közleményében, a konzervatívok bénultságán azonban ezzel nem segíthetett.42 41 RUSZOLY JÓZSEF (1991), 88. 42 BASA JÓZSEF: Vétkes pártoskodás. Budapesti Híradó, 1849. jún. 2.; [BASA JÓZSEF:] Csongrád [...] Jelenkor, 1848. máj. 30. Vö. Csongrádmegye. Jelenkor, 1848. jún. 22. „De hiszen — írta egy névtelen tudósító a törvény ellenére megejtett május 2-i tisztújításról — nincs itt jobb kibúvási mód, mint a halogatás, — az országgyűlés két hét múlva összeül, s akkor az egész ügy úgyis elidősül [elévül], ugye szép prókátori fogás volna.” A „jobbközépen” álló, rövidesen meg is szűnő lap szerkesztője csillag alatt írta: „Mi ugyan szívesebben üdvözöljük a megyei administratio élére állított mostani tisztikart, mint azt, melly ismét letaszíttatott, mivel azonban a leszorítási eljárás a törvény egyenes mellőzése, s így sértésével történt, az ellene felszólalóktól a tért meg nem tagadhatjuk. Szerk." 36
