Blazovich László: Demokrácia és választások Magyarországon. Csongrád megye - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 27. (Szeged, 1997)

Fábián György: A választási rendszerek elméleti kérdései és főbb típusai

seleti elvet ötvöző szisztémát nem lehet egységes logikájú, konzisztens rendszernek tekinteni.12 Van, aki úgy oldja meg a kérdést, hogy a vegyes rendszereket vagy többséginek, vagy arányosnak tartja, annak megfelelően, hogy melyik dominál a mandátumhoz juttatásban.13 A legújabb tipológiák közül a legeredetibb Lijpharté, aki egy komplexebb klasszifikációs megoldást ajánl, ami feltétlenül előrelépés, hiszen a választási rendszerek fejlődése, illetve az újonnan demokratizálódó országok megoldásai szétfeszítették az eddigi tipológiai kereteket, elméletileg is, konkrét tipológiai megoldásait tekintve is újra kell gondolni a kérdést. Lijphart többségi rendszereket, egyszintes, d’Hondt módszert alkalmazó arányos, egyszintes, nem d'Hondt módszert alkalmazó arányos, kétszintes arányos és köztes (félarányos, megerősített PR és vegyes (kombinált) PR-több- ségi) rendszereket különböztet meg. Ezzel nagy lépést tesz a többségi-arányos dichotó- mia feloldása felé, azonban a vegyes rendszerek kérdését nem oldja meg. A német rendszert ugyanis a kétszintes arányos rendszerek közé sorolja, ide viszont nem lehet például a vele sok tekintetben azonos kategóriába sorolható magyart szisztémát besorolni. A köztes rendszerek keretében található vegyes rendszer alatt pedig csak azt a ritkán használt szisztémát érti, amelyben területileg elkülönülten, az ország egy részén arányos, másik részén egyéni kerületi a szavazás (1951-ben és 1956-ban volt ilyen Franciaországban). A vegyes rendszert tehát ő sem tekinti önálló kategóriának.14

Véleményünk szerint a vegyes rendszert célszerű a választási rendszerek önálló, különálló, komplex kategóriájának tekinteni, nem pedig az arányos és többségi rendszer egyszerű összeadódásának, keverékének. Ebben a rendszerben ugyanis a többségi és arányos elemek sem úgy működnek, mint a tiszta rendszerekben. Ennek a rendszernek önálló minősége, törvényszerűségei vannak, melyeket csak saját immanens tulajdonságai, és nem a többségi vagy az arányos rendszerek felől lehet megközelíteni. Ez azt jelenti, hogy a rendszer egyes elemeihez (például a parlamenti létszám, a formulák kérdése, egyes elemeinek eltörlése) sem lehet csak úgy, önmagában hozzányúlni változtatási szándékkal anélkül, hogy figyelembe vennénk az egészre való, illetve az egésszel együttes hatását.

Az ilyen értelemben felfogott vegyes kategóriának több altípusa lehetséges. A magyar vegyes rendszer e kategórián belül a német „perszonalizált”, megszemélyesített PR és az ún. gap-system (árokrendszer) között helyezkedik el. Az előbbi az egyéni képviselőket is úgy kezeli, mintha arányos rendszerben választották volna meg őket, és a kompenzációs mandátumokra is szavaznak a területi listákon, de úgy osztják el őket, mintha országos kompenzációs mandátumok lennének (emiatt rendkívül magasak a német rendszer arányossági mutatói), az utóbbiban viszont semmi kapcsolat nincs az egyéni és a listás szavazási rész között. A magyarban az egyéni képviselőket külön kezelik, nem vonják be az arányos elosztásba, a kompenzációs listára nem történik szavazás, viszont a töredékszavazatok egybekapcsolják a vegyes rendszer két részét, az árokrendszerrel ellentétben tehát a két rész között van összefüggés.

12 Uo. 74. p.; ARATÓ ANDRÁS: Rendszerváltás, közjogi szerkezet és alkotmányozás. Mozgó Világ, XX. évf. (1994) 10. sz. 27. p.

13 NOHLEN, DIETER: i. m. 16-20. p.

14 LIJPHART, AREND: Electoral Systems and Party Systems. A Study of Twenty-Seven Democracies. 1945-1990. Oxford, 1994., Oxford University Press, 16-46. p.

18