Blazovich László: Demokrácia és választások Magyarországon. Csongrád megye - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 27. (Szeged, 1997)

Fábián György: A választási rendszerek elméleti kérdései és főbb típusai

egyszerre kell biztosítani azt, hogy a politikai hatalom megoszlása arányban legyen a választók preferencia-megoszlásával, másrészt azt, hogy a politikai rendszer stabil, hatékony, működőképes legyen. Ezt a két követelményt egyenlő mértékben egyetlen választási rendszer sem tudja teljesíteni. Vannak olyanok, amelyek inkább a stabilitást, mások pedig inkább az arányosságot biztosítják. Ennek alapján szokták szembeállítani egymással az arányos és többségi rendszereket. Képviseleti elvként valóban csak az arányos és többségi elv létezik, a konkrét választási rendszereket azonban nem lehet egymást kizáró, dichotóm modellben ábrázolni, vagyis úgy, hogy egy rendszer vagy arányos, és akkor nem biztosít stabilitást, vagy többségi, és akkor nem tud megfelelni az arányosságnak. Annál is inkább, mert úgy tűnik, hogy az arányos rendszerek — igaz annak függvényében, hogy milyen mértékben térnek el az arányosságtól — képesek megfelelő stabilitást biztosítani, hiszen a stabilitáshoz valamilyen mértékű arányosság is szükséges. (Felboríthatja a stabilitást, ha nincs megfelelő viszony a szavazatok és a mandátumok megoszlása között, lásd Bulgária, Albánia példáját.) A képviselet esetében arányos-többségi dichotómiáról, a választási rendszerek esetében viszont arányos és aránytalan hajlamú rendszerekről helyesebb beszélni. Miután azonban a tipológiák alapvetően a választási formulákból indulnak ki, megmaradtak a többségi, arányos elnevezésnél, ezért az egyszerűség kedvéért én is ezt a terminológiát használom, többségi alatt az aránytalan hajlamú többségi formulát alkalmazó, többségi képviseleti, arányos alatt az arányos hajlamú, valamilyen arányos formulát használó arányos képviseleti rendszert értve. (A nemzetközi szakirodalomban ez utóbbinak szó szerint arányos képviseleti rendszer is az elnevezése, ami teljesen pontos, szemben a pontatlan arányos választási rendszer terminussal: proportional representation (PR) systems.) Ez a terminológiai pontosítás szükséges ahhoz, hogy feloldjuk az arányos-többségi rendszertipológiai dichotómiát, egy mezőben, egy skálán tudjuk kezelni a konkrét választási rendszereket, és a vegyes rendszert külön minőségként, ne pedig vagy aránytalannak, vagy arányosnak lehessen értelmezni.

A választási rendszerek egyik csoportja tehát az aránytalan hajlamú többségi képviseleti rendszer. Milyen előnyei, illetve milyen hátrányai vannak ennek a rendszernek? Az előnyök között az egyéni képviselői rendszerből adódó helyi számonkérés lehetőségét, a pártok „megbüntetésének” képességét, a választás jelöltkiválasztó, és nem a társadalmi arányokat visszatükröző jellegét — ami nagyobb szerepet biztosít a jelöltek személyének, egyéni képességeinek —, a nagyobb kormányzati stabilitást, a pártok váltógazdálkodásának elősegítését, a többségi/egypárti kormányok létrehozását, nagyobb stabilizáló szerepét, a bejáratott, stabil, erős pártok pozitív irányú megkülönböztetését, viszonylagos egyszerűségét és a választók előtti áttekinthetőségét szokták említeni. Két fontos politikai következményét említenék még meg, nevezetesen a centripe- tális, a politikai mezőt középre húzó, koncentráló hatást, másrészt a politikai rendszer nagyobb politikai dinamikáját, ami abból adódik, hogy a választói preferenciáknak már egy kismértékű megváltozása (az ún. választói volatilitás) kormányváltáshoz vezethet. Meg kell jegyezni, hogy történetileg a többségi képviseleti rendszer volt az első formája a választási rendszereknek, a XIX. század végéig ez volt a választás kizárólagos formája. Hátrányai a választójog kiszélesedése, a tömegpártok megjelenése, a modem tömegdemokrácia kialakulása után jelentkeztek egyre élesebben. Nevezetesen, hogy ki14