Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)

Heka László: A bunyevácok (dalmaták) Szeged életében

Szegeden olyan sok Szűcs vagy Szabó Siván, Radovan, stb. név. Kenéz Győző és Sza- kály Ferenc kutatásaik során fölfedezték ezt a problémát.68 A tanulmányukban példaként megemlítik a két „rácot”, Tót Gyurkát és Tót Gergelyt, akiket nevük szerint egyáltalán nem lehet felismerni mint szlávokat. A szerzők azonban annyiban tévednek, hogy szerbnek és nem pedig horvátnak (dalmatának) tekintik őket. Ugyanis a 19. században Szlavóniát (Alsó-Szlavóniát) a magyar országgyűlés nyomtatványai Tót-országnak nevezik, annak lakosait pedig tótoknak. Ez persze még nagyobb kavarodást okoz a szlavón és a szlovák („tót”) etnikum megkülönböztetése körül. Azonban a Tót családnév ma is létezik Szlavóniában, mint az egykori Horvát-Tótország (Horvát-Szlavónor- szág) maradványa és mint ilyen, horvát eredetű. Kenéz Győző és Szakály Ferenc szerbnek minősítik Szűcs Mátyást is, akinek igazi neve Halabura (Halaburics) volt.69 Azonban a további példákat illetően már nem tévednek, amikor Szabó Jakabot és Gábort (kiknek igazi családnevük Csemi volt) szerbeknek nevezik, úgyszintén más hasonló példák felsorolásakor sem.70

A dalmaták letelepedésüktől fogva közel álltak a magyarokhoz. Erre több példa is található, mint például a magyar családnevek elsajátítása, illetve az egyházi és oktatási közös dalmata-magyar összefogás, különösen a Palánkban. Azt is említettem, hogy a bábákat 1761-ben közös dalmata-magyar bábákként írták össze. A magyar-dalmata összefogás tapasztalható volt a 18. század harmincas éveiben, amikor erős nemzetiségi küzdelmek folytak Szegeden, mivel a németek és a szerbek „aránylagos tért óhajtottak elfoglalni a város közkormányzatában és a közügyeinek intézésében, mit ez ideig túlnyomó arányban a törzslakosság, a magyar faj vezetett.”71

A magyar lakosság (dalmatákkal együtt) ezt a követelést elutasította. Azt kívánta a németektől és a szerbektől, hogy tanuljanak meg magyarul, és olvadjanak be a magyarságba.

A német és szerb lakosság 1726-ban Bécsbe küldte a magisztrátus elleni vádjait, mire augusztus 3-án a németek és a szerbek panaszainak kivizsgálására báró Antler Ferenc udvari kamarai tanácsos és Hohenried Vilmos kamarai tanácsos érkeztek a városba. Az augusztus 9-ig tartott tárgyalások végeredménye az volt, hogy a német és a rác náció72 részére „három tanácsnoki állomás betöltése engedélyezve lett.”73

Az 1728. évi tisztújításon a német és a szerb nemzet lázadozásba kezdett és ennek (is) köszönhetően sikerült a szlovák nemzetiségű Podhradszky Györgyöt főbírónak megválasztani a magyar (és a dalmata) lakosság protestálása mellett. Arra, hogy a dalmaták nem kedvelték Podhradszky főbírót Pap János nyújt adatokat. „Okot a békétlenségre Podhratzky György bíróvá választása (1730)74 adott, kit a dalmátajkú polgárok a

68 KENÉZ Győző — SZAKÁLY FERENC: a szegedi Palánk-városrész 1697-es telekkönyve. Tanulmányok Csongrád megye történetéből VIII. Szeged, 1984. 43. p.

69 Uo.

70 Uo.

71 RUSZOLY JÓZSEF: Tisztújítások Szegeden a 18. század első felében. Reizner János közleménye (1890). Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae. Acta Juridica et Politica. Tomus XLVI. Fasciculus 4. Szeged, 1995. 10. p.

72 A panaszosok beadványa náció (nemzet) kifejezéssel volt megjelölve. Vö. Ruszoly József i. m. II.

73 Ruszoly József i. m. lí. p.

74 Reizner János (Könyves J.): Tisztújítások a múlt század első felében című sorozatában, Szegedi Napló, 1890., március-április, valamint Ruszoly József i. m. szerint sem 1730-ban nem történt meg a tisztújítás.

80