Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)
Heka László: A bunyevácok (dalmaták) Szeged életében
Keresztneveik főleg bibliaiak, mint Barnabás, Benjamin, Dávid, Dániel, Felix, Lázár, Lukács, Mátyás, stb. A jellemvonásukban feltűnő mindkét nembelinél a szemérmetesség, vagyis szé- gyenlősség az öregebbjei és úri nép iránt. A férj soha nem megy feleségével együtt, az új házasok szüleik vagy más valaki jelenlétében nem beszélnek egymással, és ha beszélnek is, egymást csak ő-nek nevezik. „A dalmata büszke, és nem szeret felsőbbséget maga fölött elismerni. A dalmata szolga is úgy bánik gazdájával, mint egyenrangúval. A tótot megveti, és haragjában a magyart is tótnak, meg jött-mentnek nevezi.”96 Szabadka a dalmata számára földi mennyország. Ezért énekli: Fehér dicső Szabadka, sehol sincsen párod.97 A társas borivás valódi szenvedély számukra. Társasági életükben a bor lényeges tényező, úgyhogy már egyszerű látogatáskor is a vendéget illik megkínálni néhány pohár borral. A vendégnek viszont elfogadni illik a fölajánlott bort, mert ellenkezőleg megsérti a vendégszeretetet. Mulatni kocsikon mennek tamburások kíséretével. A társaság egyenként kísér haza egy-egy tagot. Haza érven a házigazda felzavarja az egész háznépet, hoznak bort, ételt készítenek és a mulatságot folytatják. Innét a társaság egy másik tagot kísér haza, amíg nem virrad, és az egész társaság elfogy. A dalmaták egyik szokása a török eredetű diván, amely még ma is megmaradt Boszniában és Hercegovinában, főleg a falvaikban. A szó beszélgetést jelent, amely az év minden szakaszában megtartható. E célból egy társaságba állt leánycsapat egy arra alkalmas házat és gazdaasszonyt fogad, s ide hordják hazulról a kitűzött éjjelre szükséges ételeket az eljövendő legények számára, akik a borról és a zenéről törődnek. Ezen az összejövetelen akár a későbbi házasságok is kezdődnek. Nem ritkán azonban erőpróbálkozások is, mert a dalmata legények nagy erőjükkel és bátorságukkal is szeretnek dicsekedni. A mai napig megmaradt szokások közé tartozik még a Nagy Préló (Veliko prelo), amelyre évente egyszer kerül sor, és ahol nagy mulatság zajlik le. Ezen kívül télen egyszer-kétszer tartanak prélót (Prelo), ami a magyar népnél a fonó. Itt összejönnek a házi leány barátnői és legényismerősei, s míg a lányok maguknak vagy a háziasszonynak fonnak és énekelgetnek, a legények incselkednek. Vacsora után egész éjjel énekelnek, táncolnak és isznak. A mai időkig megmaradtak a lakodalmi szokások (igaz már kisebb mértékben, mint akkor). Megmaradt pl. a babinje, vagyis az a szokás, hogy az újszülött gyermeket minden rokon és barát meglátogatja és megajándékozza. A magyarok több dalmata szokást is átvettek: a borivási szokásokat, a lakodalmas menetnek a piacon és főutcákon át irányítását, stb. Érdekes módon a húsvét hétfői lo- csolkodás mint szokás a horvátoknál csupán a magyarországi és a bácskai bunyevácok- nál maradt meg. 96 A szabadkai magyarok egy része, főleg a tompaiak, eredetileg tótok voltak. Vö. Iványi István i. m. 590. p. 97 Iványi István i. m. 591. p. 85
