Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)
Heka László: A bunyevácok (dalmaták) Szeged életében
tévé további rendeletig, hogy a dalmát prédikáció jövőre is eltartassék, és gondozza ezután is a városnak dalmát nyelvű híveit; a Rector visszaírt, hogy eddig is gondozta őket, ezután is teljesíti kötelességét, de a város adjon a dalmát prédikátornak fizetést, mire a püspöktől azon választ kapta, miszerint biztos tudomása van arról, hogy a dalmátoknak már öt hó óta nem tartatott prédikáció, és a deputáció előtt is azt merte mondani a plébános, mit nekem a püspök, ő ebbe nekem nem parancsol. A városnak pedig azt feleié a püspök, hogy a patronusnak nem áll jogában a templomajtón belül az isteni tisztelet rendje iránt intézkedni, ezen jog a püspököt illeti meg, és így a szóban levő ügy megvizsgálásáig ő a plébánost kötelezte a dalmát prédikáció eltartására. A város fölírt a helytartótanácshoz, mely az ügy megvizsgálása után 1782. január 20-án kelt leiratban helyben hagyta a püspök intézkedését, és erről a városi hatóságot is értesítette.”81 1789-ben elvették a piaristáktól a plébánia vezetését, és felállították a felsővárosi és az alsóvárosi plébániát is. A szegedi dalmaták tehát a 18. század végére már asszimilálódtak, és a dalmata náció helyett a magyar nemzet hozzátartozóinak vallották magukat. Erre rámutat az 1798-1800. évben beírt új polgárok összeírása. Itt találkozunk Josephus Simity és Antonius Dugonits nevekkel; mindketten katolikusok és dalmaták voltak. A levéltári anyagban azonban a „natio” rovatban le van húzva a „dalmata” szó, és helyére „magyar” van írva. 1799-től már a Milkovits, Vidovits, Krizonits, Agosity, Dianovity, Osznovity, Ilia, Laczkovity, Tombácz, Bemakovits, Jakobovits, Marits, Markovits, Ivánkovits, stb. nevűek magyarként szerepelnek, és a dalmata vagy horvát nemzeti hovatartozás ritkán található. A 19. században pedig már minden dalmata név viselője magyarnak vallotta magát. A piarista atyák és a szegedi dalmaták példája is egyedülálló Magyarországon, hiszen a dalmaták a ferences atyákhoz, méghozzá főleg a bosnyák ferencesekhez kötődtek. Szegeden azonban a „fénykoruk” idején a piaristák látták el a lelkészi és oktatói teendőket a dalmaták fölött is. Néhány kiemelkedő egyén is jelentkezett ez idő alatt a piaristák és a dalmaták együttműködés idején. Érdemes elsősorban megemlíteni azokat a piarista papokat, akik valószínűleg dalmata származásúak voltak. A társház főnökei közül: Kovacsovics Pál (1720-1721), Orlits Dániel (1743-1744, Szabó (Zakovics) Lukács (1747-1749), Lality Elek (1749-1755), Sztankovics Miklós (1810-1812). A gimnázium igazgatók között a már említett Szabó (Zakovics) Lukács (1748-ban) mellett meg Zsigmondovics Illés (1765-ben) lehetett dalmata származású. A kegyesrendi gimnáziumból a dalmaták közül a legtöbbre a következők „vitték”: 1. Egyetemi tanár. Dugonics András 2. Hírneves latin költő: Jallosics András 3. A növendékek közül: Ivan Antunovié püspök, „a legnagyobb bunyevác”, Vje- koslav Babukié nyelvész, az illír mozgalom egyik vezéregyénisége, báró Bajalich Ádám táborszernagy, Mihálovics József zágrábi bíbornok-érsek, Petrits András a Lu- dovica akadémia első igazgatója, gróf Siskovics József tábornok s II. József császár katonai nevelője, Vedres István Szeged város főmérnöke, stb. 81 Uo. 82
