Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)
Mályusz Elemér: Miért lettem történész? A kéziratot sajtó alá rendezte,a bevezetőt írta és jegyzetekkel ellátta Soós István
MÁLYUSZ ELEMÉR MIÉRT LETTEM TÖRTÉNÉSZ? A kéziratot sajtó alá rendezte, a bevezetőt írta és jegyzetekkel ellátta SOÓS ISTVÁN BEVEZETÉS A magyar történettudomány 1998-ban emlékezik meg a 20. századi magyar történetírás egyik legnagyobb hatású, széles látókörű, a történelem összes területét a politikatörténettől a társadalom-, a kultúr-, egyház- és tudománytörténetig egyaránt magas színvonalon művelő, iskolateremtő Mályusz Elemérről (1898-1989). A középkortól a huszadik századig szinte minden történelmi korszakkal elmélyül ten foglalkozott. A történetírói pályájára következetesen és tudatosan, már alsó- és középfokú tanulmányai során készült s olyan műveltségi alapokat szerzett a történettudományban részint tanárainak, részint rendkívüli tehetségének és azzal párosuló óriási munkabírásának, szinte az aszketikusságig vitt szorgalmának köszönhetően, hogy egyetemista korában már mindannak a tudásnak és ismeretanyagnak a birtokában volt, melyet tanulótársai csak az egyetemen kezdtek elsajátítani. Gimnáziumi tanárai és egyetemi professzorai kivétel nélkül elismeréssel s csodálattal adóztak kivételes képességeinek és céltudatosságának. Minderről mindazok, akik abban a szerencsében részesülhettek, hogy nemcsak a történésznemzedékek számára alapművekként szolgáló tudós könyveiből, tanulmányaiból ismerték őt, hanem személyesen is hallhatták őt, beszélhettek, vitatkozhattak vele, egyértelműen meggyőződhettek. Közismert rigorózitása tudományos kérdésekben, tudományágának múzsája, Klió iránti határtalan tisztelete, az a körültekintő alaposság és precizitás, ahogy témáit kidolgozta, elméleteit, nézeteit az adott tárgyról megfogalmazta, mind-mind követendő példaként szolgálhat a jelen és a jövő történészgenerációi számára. Születésének századik évfordulóján kéziratos hagyatékában található, többszáz oldalas „Emlékeim” című memoárja első fejezetének közreadásával kívánunk Mályusz Elemér professzor úr, a szegedi és a budapesti egyetem tanárának, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, az MTA Történettudományi Intézete egykori főmunkatársának személye és történetírói nagysága előtt tisztelegni. Hogy miért éppen az első fejezetet választottuk ki az emlékiratból, annak két oka van: először is azért, mivel * A kézirat Mályusz Elemér feldolgozás alatt álló hagyatékában található. A kb. 30 ív terjedelmű emlékirat hét nagyobb fejezetből áll, melynek első része a tudós történetíró szegedi gyermek- illetve ifjúkori éveit beszéli el. Mályusz Elemér 1972-ben, 74 éves korában fogott hozzá, hogy megörökítse tudományos pályafutásának legjelentősebb eredményeit. A rendkívül élvezetes stílusú, számos személyes élménnyel fűszerezett memoáron egészen 1989-ben bekövetkezett haláláig dolgozott és az 1960-as évek végéig jutott el a történések megörökítésében. A kézirat második oldalán a következő megjegyzés olvasható: „A visszaemlékező, egy szegedi törvényszéki bíró fia, 1908/9-1915/6 a szegedi piarista gimnázium tanulója volt. Apám 1910 októberében szívinfarktusban, 36 órai szenvedés után 49 éves korában halt meg. ” 5
