Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)

Bálint Marianna: Az Árpád-kori településhálózat rekonstrukciója a Duna-Tisza köz déli részén

gyors visszaerdősülést az tette lehetővé, hogy az irtás helyén dücskő, és a fa gyökerei a földben maradnak. A madarak által széthordott termések is segítették ezt a folyamatot.31

Ezek a feltört földek elég hamar kimerülnek, körülbelül 8-10 évig művelhetőek, ezután pihentetik a földet, amely idő alatt gyorsan megtelepednek a sarjak.32

Néprajzi párhuzamok szerint az újra erdősítést tudatosan végezték a termőföld erejének pótlása végett33, valamint a túllegeltetés ellen törvényekkel védték az erdőt.34

Az erdőállomány újkori gyors csökkenését tapasztaljuk a második és harmadik katonai felmérés térképeinek összehasonlítása alapján. A harmadik katonai térképen néhány erdő (Magyari, Rívó, Körösi erdő) már nem szerepel, a Süveg erdő helyén pedig bokros területet jelöl a térkép.

A vízhálózat rekonstrukciója

A régészeti korokban lakott települések elhelyezkedésében megfigyelhető jelenségeket az egykori természetföldrajzi, vízrajzi tényezők figyelembevételével szükséges értelmezni.

A vízhálózat kialakulását a terület geomorfológiai adottságai alapvetően meghatározzák. A szél által kifújt északnyugat-délkelet irányú homokbuckák között kialakult mélyedésekben, laposokban lehetőség volt az időszakosan, vagy állandóan vízzel borított területek kialakulására. Az 1829-ben készült második katonai felmérés térképén jól látható az a három homokbucka sor, amelyek között kialakult a Bérei tó.35 A homokbucka sor északi vonulata még ma is jól nyomon követhető. Ez a terület teljesen leletmentes. Ezek a tavak mára a magas talajvízszint következtében már elszikesedtek, illetve túlnyomó részük teljesen kiszáradt. A nagyobb méretű és mélyebb tómedrekben nádas található. A régi térképeken időszakosan vízzel borított területeknek ábrázolják őket, vagy esetleg összefüggő vízfelülettel rendelkező tónak.

Az okleveles forrásokban -fertő, -sár, -tó, -szék, -szeg, -áj utótaggal szerepelnek36. Kolon 1211-es határleírásából maradtak ránk az alábbi földrajzi nevek: Áiu, Három ferteu37. A magasabb homokbuckákat halom, tető, hegy, hát szavakkal illették, ezek a mai földrajzi nevekben is megőrződtek: Templomhegy, Kurta domb, Siskó halom, Rósa domb, Ásott halom.

31 Takács 1964. 505. p.

32 BELÉNYESI MÁRTA: a földművelés fejlődésének alapvető kérdései a XIV. században. Etnographia 65 (1954.) 392. p.

33 Takács 1964. 512. p.

34 SZABADFALVY JÓZSEF: Az extenzív állattenyésztés Magyarországon. Műveltség és hagyomány XII. Debrecen, 1970. 32. p.

35 A Bérei tó északi vonulata Baromjárásként szerepel a mostani névanyagban.

36 Györffy 1987. 323. p.

37 GYÖRFFY GYÖRGY: A tihanyi alapítólevél földrajzinév-azonosításaihoz. In. Emlékkönyv Pais Dezső 70. születésnapjára. Szerk. Bárzci Géza és Benkő Lórándt. Bp., 1956. 409. p.

45