Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)

MarjanuczLászló: Szeged polgári csoportjai a XIX. században

adott.9 Foglalkozásra nézve a legnagyobb csoportot a mesteremberek alkották, akik a polgárjoggal összekötött céhes szakmák képviselőiből kerültek ki. De találunk polgárjoggal rendelkező földműveseket, gazdákat is, akik magukról egy tanácsülési jegyzőkönyvben így vallottak: „Mert ámbár szűrkankóban járunk, azzal nem vagyunk parasztok, hanem privilegiátus polgárok”.10 Az 1828-as összeírást ellenőrző „társadalmi bizottság” élére az elöljáróság egy „előkelő gazda polgárt” nevezett ki, aki együtt dolgozott „egy középszerű és egy szegényebb sorsú Polgárokkal”.11

Ebből a levélből kiderül, hogy a városi „gazda” polgáribb a „középszerű polgárnál”, azonos jogállás mellett is a társadalmi tekintély hierarchiájában előkelőbb pozíciót foglalt el a földműves, mint az „egyszerű” polgár.

Kitűnik ez a polgárjoggal rendelkezők városrészi megoszlásából is. Ennek során az adózók rendi állapotának összevetésével jutottunk arra a következtetésre, hogy a polgárjoggal rendelkező lakosok aránya Alsóvároson meglepően magas (20%), bár nem érte el természetesen a Palánkét (28%).12

Első látásra mintha ellentmondana e tény a településtörténet ősi szempontjainak, hogy ti. a nagy határral, jó földdel bíró Alsóváros az állattenyésztők és földművelők lakhelye volt, míg az erődítéssel körülvett civitas (Palánk) a hivatalt viselő és ipart űző polgárok városrészének számított.

Ám az ellentmondás csak látszólagos. A sajátos magyar rendi-városi körülmények között a földdel való foglalkozás nem hogy gyengítette, de egyenesen feltételezte a polgári jogállást. Voltak városaink, amelyeknek statútuma kikötötte, hogy bizonyos foglalkozási ágak képviselői nem inkorporálhatók a város polgárai közé. Pl. Pozsony épp a földműveseket zárta ki e jogból.13 A Kancellária hivatalosan azon a véleményen volt, hogy a polgárjog előfeltétele az incolatus (a tulajdonnal való rendelkezés), vagy pedig legalább a közadózás és más terhek alá vetett ingatlan megszerzése, főként a kincstár érdekei miatt. Tehát a városi polgárság elnyerésének pozitív előfeltétele kamarai nézőpontból a városi ingatlan előzetes megszerzése volt. Ám Szegeden az ingatlan- szerzés nem előzte meg a polgárjog elnyerését, általában fordítva érvényesült az összefüggés, azaz a polgárjog megszerzése volt az ingatlanszerzés előfeltétele. A kiváltság- levél mindössze azt emelte ki, hogy a polgárok ingatlanszerzése a város belső és külső területén is korlátlan és a többi városi lakossal szemben elsőbbséget élvez.14

így a polgárjoggal rendelkező gazdák megléte Szegeden a város ismert, a kenyér- kereseti móddal adekvát regionális-társadalmi megoszlása miatt egyáltalán nem meglepő. Az annál inkább, hogy az Sz. Szigethy által „büszke polgároknak” és az alsóvárosiaknál módosabbnak tartott felsővárosi lakosság között 12% volt a polgárjogúak aránya.15 Összefüggött ez azzal, hogy a városrészi adottságok (Tisza-part, tavak, rétek)

9 RÁCZ ISTVÁN: Városlakó nemesek az Alföldön 1541-1848 között. Bp., 1988. 85. p

10 Idézi BÁLINT SÁNDOR: Szegedi Szótár II. Bp., 1957. 319. p.

11 CsML Az 1828. évi Regnicolaris Conscriptio iratai, Lukácsy András conscriptor levelek, 1828. május 4.

12 Szeged története 2. 1686-1849. Szerk. Farkas József. Szeged, 1985. 501. p.

13 Iványi i. m. 42. p.

14 Szeged története 2. 102. p.

15 SZ. SZIGETHY VILMOS: a régi Szegedből az újba. Délmagyarország Hírlap és Nyomdavállalat RT kiadása 1. n. 73. p.

217