Tanulmányok Csongrád megye történetéből 24. (Szeged, 1997)

Sz. Bozóki Margit–Szabó József: Nyelvjárási szövegek a szegedi kirajzású vajdasági temesközből II.

a belga, az a vastag lovak. Asztán ugye ekét is szörösztem, fogast, boronát, és évvé szántottam én a fődet. Vöttem mék fődet ugye, me kaptunk néty holt fődet, de kettőt, ami jó vót, kettő mög nagyon rossz. Mink íty kaptuk a magyarok, má hogy mongyam. Asztán ászt a két rósz holt főded beattam az álami birtoknak. Asztán vöttem úgy, lassan nyóc holt födém lőtt. Az asszonnyá éjjel-nappal dógosztunk, hogy a fijaimat főnevej- jük. Mer ruhanemű nem vót. Hát | majdnem úgy vót, hogy | ahun tanátunk, ot vöt- tük. Nagyon-nagyon | hogy mongyam ém magának észtét, mökszenvettük észt az életöt. No és asztán én a sajátkezűleg dógosztam az én födémét. Szántottam a lovaimmal, fogasótam, kízze vetöttem | szóvá így a búzát, árpát, ijesmit mög a kukoricát is. Most visszatérve arra, hoty hogy álítottam az ekéd be, hoty tanútam az ekét mögigazítani mindönt. Mindég a gazda mögmutatta, még bele nem gyüttem abba a gyakorladba, hogy | hoty kő beálítani az ekét, hoty kő mökfordúni a főd végin a lovakkal, me — mondom — gyöplűvé szántottam. Mikó az ekevasak má ojan kopottak vótak, a kovácshoz vittük, azok élösítötték. Asztán ű mutatta mög, a gazdám, hoty hogy rakjam föl a vasakat. És észt űtűle tanútam mindönt mög, a gazdámtú, attú a némöt embertű.

(Milyen részei vannak az ekének?)

— Hát vas taliga, vazs göröndős. A kettes eke az mög ojan főhúzós, tuggya. Mikó a végire értem, akkó főcsaptam az ekét. Mikó odaértem mellé, hogy no lé kő ereszteni, akkó visszaeresztöttem, és úty szántottam. Mind a gazdátú tanútam észt mög, mondom, addig, mék csag be nem rukkótam. A némötökné szógátam, és asztán ém má mindönt tuttam, mikó mám mögnősűtem, mondom, asztat, hogy ékesztem az évet csi- náni, és asztán úty fojtattam, mer mindönt mök tuttam csináni mán akkó.

(Hogyan kezdett hozzá a földön a szántáshoz ?)

— Mikó kiértem a főd végire, ottan lé köllöt vetnöm az istrángot éggyik felű is, másik felű is a másik lóná, néhogy mögindújjanak, me spediteröm vót, és azon főn vót az eke. Ászt lépakótam, odavittem a fődnek a végire az ekét, és asztán foktam ki a lovakat, vagyis léaggattam a kiséfákrú — mink úgy mongyuk, kiséfák — az istrángokat, odavezettem a lovakat az eke elébe. Vót kettős kiséfa. Úgy mongyuk mink észtét, kettős kiséfa. Szépen oda befoktam. Akkó foktam a gyöplűt, és mögindútam borozdóni. Most vót, hogy összevettetésre, most méllik évbe hoty köllött. Vót, hoty széjjészántot- tam. Má hogy mongyam másképp: csára vaty hajszra, no. Ity kesztem a szántást. Mikó asztat és befejesztem, példájú most éty holdba möntem ki, befejesztem, akkó foktam a lovakad be a fogazsba, néhogy a főt kiszáraggyon ügyé nagyon, akkó éfogasótam asztat. No oszt asztán hotyha példájú búzát vagy árpát | mongyuk rá, ősszé, ez akkó tör- tínt. Tavasszá mök peig mikó szinte íty foktam a lovakat, mint ahogy most ahogy émontam. Szántottunk úgy, hogy az eke utám mindön harmadig borozdába dobátuk a kukoricaszémet. Me nem vód gépünk, hogy befogjam a gébbe a lovakat, hogy azokká vessek, hanem ahoty szántottam, a borozdába dobátuk, mindön harmadig borozdába dobátuk a kukoricaszömet.

280