Tanulmányok Csongrád megye történetéből 24. (Szeged, 1997)
Szilágyi György: Helyi rendeletalkotás Szegeden a tanácsrendszer idején - I. Történelmi előzmények. – A helyi jogalkotás szabályozása
c./ A harmadik tanácstörvényként számontartott 1971. évi I. tv. a korábbi szabályozástól eltérően deklarálta a tanácsok jellegét, új elemként ugyanis rögzítette az önkormányzatiságot. A törvény több tényezőt sorolt a tanácsok önállóságát biztosító eszközök közé, témánk szempontjából természetesen a helyi jogalkotási jogosultságot emeljük ki. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az önkormányzatiság a tanácsrendszerben nem vált a tanácsokat meghatározó módon jellemző adottsággá, hiszen köztudott, hogy ténylegesen ez ellen hatott a továbbra is domináló centrális hatalomgyakorlás, a költségvetési gazdálkodás terén jelentkező kiszolgáltatottság és a központi költségvetéstől való közel teljeskörű függőség, valamint a — némileg talán változó formában, de kétségtelenül jelenlévő — pártirányítás. A tanácsrendelet-alkotásra vonatkozó törvényi előírások a korábbi szabályozás elvi és gyakorlati téren bevált megoldásain alapultak. Mégis kiemelést érdemel: a jogalkotó egyértelműen rögzítette, hogy a tanács jogszabály végrehajtására, valamint jogi szabályozást igénylő társadalmi viszonyok alakítására alkothat rendeletet. A tanács rendeletalkotási joga nem volt átruházható más tanácsi szerv hatáskörébe. Az önkormányzati jellegből következett a tanácsnak az a joga, hogy saját szervezetét és annak működését önállóan rendezhette. A tanácsnak és szerveinek szervezetére és működésére vonatkozó szabályzatot tanácsrendeleti formában volt szükséges megállapítani, a jogalkotó ehhez a törvényességi felügyeletet gyakorló felsőbb szintű végrehajtó bizottság jóváhagyását kívánta meg. Később megszűnt a szervezeti és működési szabályzatok jóváhagyásának követelménye, azonban vitatottá vált, vajon a SzMSz megállapítása tanácsrendeleti formát igényel-e egyáltalán, vagy esetleg előírásait elegendő tanácsi határozatban rögzíteni. A tanácsrendelet-alkotás szempontjából meghatározó jelentőségű volt, hogy az országos szervek jogszabályai a lakosság jogait és kötelességeit érintő életviszonyokat milyen részletességgel rendezték. Ettől függött ugyanis, hogy a központi jogalkotó szervek által kibocsájtott jogi normák hagytak-e lehetőséget, területet, amelyre a tanácsok partikuláris jogalkotói hatalma kiterjedhetett. Nos, az erre vonatkozó vizsgálódások azt mutatták, hogy az országos szervek mind több kérdést, életviszonyt vontak saját szabályozásuk körébe, olyan témákban is főként miniszteri rendeleteket bocsájtottak ki, melyeket korábban — az önkormányzati időben, vagy a tanácsrendszer első időszakában — hagyományosan helyileg szabályoztak (piac, temető, köztisztaság, stb.). A jogirodalomban ezt a gyakorlatot számos szerző támadta, s hangoztatták azt az igényt, hogy a központi jogszabályok kibocsájtásánál figyelmet kell fordítani a helyi jogalkotás lehetőségeinek meghagyására. Ha mégis szükséges országos jogi rendezés, az legyen keretszerű, s a részleteket a helyi sajátosságokat érvényre juttató partikuláris szabályozás állapíthassa meg. E téren az elért eredmények nem voltak jelentősek, bár a tanácsrendszer végére történt némi előrelépés. 210
