Tanulmányok Csongrád megye történetéből 24. (Szeged, 1997)
Kovács Miklós: Egy hivatalnok feljegyzései
sőbb egy falusi tanácselnök nyilatkozott erről, mondván, azzal, hogy az ő neve kerülhetett a statáriumi plakátra, megérezte a bizalmat, melyet a „munkás-paraszt kormány” nyilvánított iránta, s ez őt magabiztossá tette további intézkedéseiben. A vb ülésekről a magabiztosságnak efféle emléke rémlik fel bennem: jelentéktelen figurák, szám szerint igen kevesen, éveken, évtizedeken át viselkednek úgy (tisztelet a szerényebb kivételnek, mert ilyenek is voltak!), mint afféle olimposzi lények, akik mindenbe beleszólhatnak, s megfellebezhetetlen kijelentéseket tehetnek, egyetlen körülményre ügyelve, hogy a „felső”, a „központi” elvárásoknak feltétlenül megfeleljenek. (Ezek trendjét a Népszabadság a legsekélyesebb agyvelők számára is naponta felrajzolta.) E felszólalások ismertetéséből a közvélemény persze teljesen ki volt zárva. Ami ott elhangzott, arról nagyvonásokban adott tájékoztatást a helyi lap jelenlévő újságírója. Ennek lényege sohasem volt több, mint ami a témának címszerű felsorolásába belefért. Valószínűleg ez a hermetikus elzártság a nyilvánosság elől bátorította az ambíció- zusabb vb tagokat, hogy amikor kulturális kérdések, a színház vagy a szabadtéri játékok dolgai kerültek napirendre, nem tudtak ellenállni irányító városatyai hajlamaiknak. Már a forradalom utáni első olyan vb ülésen, ahol a színház munkája került napirendre (1957. július 2-án), megnyilatkozik a kemény kritikai hang: „Tervük és céljuk az volt...(az ellenforradalmároknak), hogy az ellenforradalom ideológiai szószékévé tegyék színházunkat”. Mindezt Shaw Szent Johannájának aktualizálásával, Illyés Ozorai példájának műsorra tűzésével, Pirandello és Anouilh darabok bemutatásával vélték elérhetőnek. Ettől kezdve a vb tagjai kötelességüknek érezték, hogy bíráljanak, szempontokat adjanak a színháznak — az ülésekre meghívott igazgatónak és rendezőnek — a helyes műsorpolitikára. A pb első titkára pl. így: „A külföldi darabok megrendezésénél törekedni kell a mondanivaló helyes kidomborítására ... a mondanivaló szolgálja a proletár internacionalizmus ügyét.” Máskor ugyanő: „Szükséges azonban, hogy egyes színészeknél megszüntessék a megadott szövegtől való eltérést és a túlzott játékot.” A tanács művelődési elnökhelyettese: „...a színház által bemutatott darabok neveljék a szocialista embertípust.” Az elnök: „...az ellenforradalom eszmei hatása bizonyos fokig megvolt. A műsorpolitikai indoklást nem szabad elszakítani a politikai helyzettől.” Máskor elnöki tekintéllyel nyomatékosává részletesebben: „A színháznál nem az dönti el a helyzetet, hogy a bérletezőknek hány százaléka munkás, hanem az, hogy ez mennyiben szolgálja a munkások kulturális nevelését.” 1958. július 15-én: „Voltak olyan darabok, amelyek elősegítették a szocialista tendenciát. A Stuart Mária megrendezése történelmietlen volt, mert a rendezésben annak tényleges mondanivalója helyett, a vallásosságot hozták ki... A színháznak a szocialista építés egyik erődjének kell lenni, mert ezáltal lehet formálni és alakítani (!) az emberek nézetét.” Egy időben egy a tanácstól a pártbizottsághoz került pénzügyes nő vette át — mint másodtitkár — a vezérideológus szerepét. „A színház — nyilakozta ki — nagyon fontos tényezője a kulturális szemlélet kialakításának olyan szempontból is, hogy az ott dolgozó művészek művészeti színvonala, politikai érettsége, világnézete mennyire tudja fokozni az általuk színrehozott darabok színvonalát.” Ezeket az elképesztően lapos, sokszor az értelmetlenségig zavaros szövegeket a felsőbbrendű kinyilatkoztatás hangján adták elő. Eleinte még Vaszyt is megzavarták, 185
